Az evangélium hirdetése vs. hitvita 2


OK. Misszionáriusok vagyunk (főállású, önkéntes, lelkész, gyülekezetplántáló, vagy egyszerűen tagja egy gyülekezetnek). Az a feladatunk, hogy Istenről beszéljünk másoknak, tehát az Evangélium hirdetése. Hogyan fogjuk meggyőzni őket? Hogyan tudjuk bebizonyítani, hogy a keresztyénség igaz?

Nemrégiben idéztem Billy Graham ezzel kapcsolatos mondatát:

„A Szentlélek dolga meggyőzni, Isten dolga ítélni, az én dolgom szeretni.”

Ne tévesszük szem elől, hogy egy olyan embertől idéztük  a fentieket, aki egy életen át hatalmas missziós kampányokat szervezett, hogy másokat Jézushoz vezessen. Ha valaki, ő sok energiát fektetett abba, hogy meggyőzzön embereket. Azonban megszívlelendő a gondolat, hogy a meggyőzés elsődlegesen mégsem a mi feladatunk.

A mi dolgunk az Evangélium hirdetése, nem pedig az, hogy vitázzunk és meggyőzzünk. Mi a különbség a kettő között? Egy picit messzebbről fussunk neki.

Mi az Evangélium!

Jó Hír! Ok. Ez a válasz gyorsan érkezett. Most lassítsunk le egy picit!

A görög szó valóban azt jelenti, hogy „Jó Hír”. Ám ezt a kifejezést arra a helyzetre használták, amikor egy uralkodó készült egy városba, és érkezésének a hírével hírnököt küldött maga előtt. A hírnök feladata volt, hogy vigye az „Evangéliumot”, vagyis az örömhírt, hogy „A király érkezik!”

Jó hír ez? Persze. Annak, aki a király engedelmes alattvalója, aki „éhezi és szomjúhozza az igazságot”. A korrupt, lázadó, hatalmaskodó emberek számára ugyanez csapás.

A mi feladatunk, hogy hirdessük: „A király érkezik.” Jézus meghalt értünk a kereszten, ha Őt elfogadjuk, akkor bűneinket letehetjük, és magunkra vehetjük az ő tisztaságát és igaz voltát. Isten gyermekeiként élhetünk, és örök élet vár ránk. De Jézus egy napon vissza fog jönni, és akkor azok, akik nem fogadták el ezt a lehetőséget, számot fognak adni tetteikről. Bűneik nem kapnak bocsánatot, és ezért ítélet vár rájuk.

Mi tehát a király hírnökei vagyunk, nem pedig vitapartnerek.

Mi a különbség az Evangélium hirdetése és a hitvita között?

A vita: két álláspont ütköztetése azzal a céllal, hogy közös meggyőződésre jussunk a legjobb érvek alapján.

Az evangélium hirdetése: Egy üzenet átadása. Nincs helye érvek ütköztetésének, nem keresünk közös álláspontot a bűnnel.

 

A vita: Ahol az én véleményem mérettetik meg egy vitapartner véleményével.

Az evangélium hirdetése: Ahol a király vélemé üzenetét adjuk át, ezt a feladatot teljesítjük. A király üzenete nem lehet vita tárgya. Furcsa és veszélyes dolog egy királyi küldöttel vitát kezdeményezni mondván: „Szerintem nem is ezt üzeni a király.” „Szerintem nem is ő a király.” „Szerintem nincs is király.”

 

duci evangélista

Az evangélium hirdetése és egy parázs vita…

A vitában az győz, akinek jobb, logikusabb, tisztább érvei vannak. Nos, ez nem feltétlenül az a fél, akinek az utókor fog igazat adni. Lehetséges, hogy egy adott vitában valakinek gyengébbek az érvei, bár a tudomány később őt igazolja. Épp ezért egy vitában lehet győztest hirdetni, de abszolút győzelem nincs. Relatíve lehetünk egy csendes őszi délutánon meggyőzőbbek a másik embernél, de ez csak az adott nap egyetlen vitájáról szól. Legközelebb lehet, hogy a másik fél lesz a felkészültebb.

Az evangélium hirdetése során egy győztes van: A király, Jézus, a Messiás. Elhiszik vagy sem, ez Őrajta nem fog változtatni. Mi jól vagy rosszul, ügyesen, vagy ügyetlenül elmondjuk az üzenetet, és lesz aki hisz, lesz aki nem, de Jézus győzni fog.

Milyen egy jó hírnök?

Tudnunk kell tehát, hogy amikor utcán, szószéken, vasárnapi iskolában, családunkban hirdetjük az evangéliumot, a feladatunk nem a vita, nem a vitában való meggyőzés, hanem az üzenet átadása. A király ezért küldött minket, és mi ezért tartozunk elszámolással.

Épp ezért ha készülnünk kell valamire a szolgálatban, akkor az elsősorban az üzenet nagyon jó megértése. Olvasni, érteni, imádkozni a jobb megértésért. Tanulni mindazt, ami segít abban, hogy az üzenet még inkább a miénk legyen, és minden helyzetben, minden akadékoskodással szemben el tudjuk mondani, át tudjuk adni.

Másodsorban jó, ha ismerjük azokat, akikhez a király küldött bennünket. Ők vajon kik? Mennyit tudnak már a KirályrólRay Comfort? Mi az, ami közel áll hozzájuk? Mi az, amivel egyértelműen ki tudom fejezni, mennyire fontos mindez? Mi az, ami segíti a megértést? Gyerekekről van szó, vagy szülőkről? Magyarokról, vagy idegen nyelven kell szólnom? Muszlimokról, zsidókról vagy katolikus/református hátterű nem-vallásos emberekről? Mindez csupán az üzenet átadása szempontjából fontos.

Ha vitázni szeretnénk egy matematika professzorral, bizony föl kellene készülnünk, legalábbis természettudományokból, hogy meggyőző érveket mondhassunk. Nem ajánlott tizenéveseknek, egyszerű laikusoknak, vagy akár bölcsész végzettségű embereknek sem vitába szállni valakivel, aki az életét a számoknak, törvényszerűségeknek szentelte.

Viszont egy tudós számára is hirdetheti az Evangéliumot egy teljesen másfajta tudományokban jártas, vagy kevésbé iskolázott ember, sőt, akár egy kisgyermek is. Isten Lelke pedig elvégezheti benne a munkát, hiszen a meggyőzés az Ő feladata.

A vita helye

Persze ez nem zárja ki teljesen a lehetőséget, hogy hívő emberek bizonyos helyzetekben nem-hívőkkel vitát folytassanak. Az üzenet átadásának lehet ez is egy ESZKÖZE. Sőt! Mikor átadjuk az üzenetet, kérdések vetődnek föl. Mikor ezeket megválaszoljuk, jó, ha tudunk érvelni, véleményt megfogalmazni, ütköztetni. Néhány további cikkben épp ezért szeretnék írni a vita lehetőségéről, szabályairól, korlátairól.

Print Friendly

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2 Gondolat “Az evangélium hirdetése vs. hitvita

  • Ujvári - Gulyás Viktor

    Nagyon jó írás, de várom a beígért folytatást is, mert az üzenet hirdetése/átadása rendszerint – de legalábbis számos alkalommal – valóban vitát gerjeszt, s a Krisztust még nem ismerők a Vele való, öntudatlanul is ellenséges álláspontjukat az ige hirdetőjével szemben is azonnal éreztetik, a “szelíd” lesajnálástól a nyílt(abb) agresszióig bezárólag. Na meg hát ugye Pál is vitázott, és nem is keveset. Ezzel nem azt mondom, hogy ez lenne a direkt emberi cél, hanem csak azt, hogy könnyű belecsúszni ilyesmibe, sőt éppenséggel Krisztus és a másik ember iránti szeretet – ha úgy tetszik, a “tanítványság” – nem mindig kívánt, de annál természetesebb velejárójának gondolom ezt,

    • mentor Bejegyzés szerzője

      Szia Viktor!
      A cikk épp azért született, mert vitára szükség van, és kicsit tanulgatnunk is kell a vita szabályait és fogásait, hogy megállhassuk a helyünket. Ez az első cikk azzal foglalkozik, hogy mi az, amiben nincs helye a vitának. Amiben Pál sem vitázott. Ahol pedig kell… 🙂
      Figyeld a folytatást, és várom a hozzászólásokat, köszönöm a megosztásokat, reakciókat.