Vita és evangelizáció – Tudjuk, hogy hol laksz…


…avagy a szólás szabadsága

Azt hiszed, hogy nem tudnak rólad? Hogy elrejtheted a kis hírleveleidet? Hogy nem tudnak az összejöveteleitekről?! Mindent el fogsz veszíteni! Most az életed a tét! Gondolj a családodra! Mióta is laktok Bivalytótzakotán? Megtalálnak és agyon fognak verni! …Elveszítheted az állampolgárságodat! Ki fognak toloncolni az országból!”

Minden kezdő misszionárius ilyeneket szeretne hallani egy órán keresztül a telefonjában. A válaszok készen voltak a fejemben. Ennek az embernek az érvelésében annyi értelem sem volt, mint egy tornádó-sújtotta nyomdaüzem szétszóródott betűkészletében, mégsem bírtam megszólalni. Az dübörgött a fejemben, hogy biztosan elrontottam valamit. Alapvetően persze igazam volt, de ha emberek ennyire mérgesek rám, csak van valami, amit bölcsebben kellett volna csinálnom… Az, hogy bizonyos dolgokban igazam van, egy fikarcnyit sem számít. Érvénytelen.

Tényleg???

1, A hírlevelem lehet, hogy kicsi, de nem azért költöttem el rá egy csomó pénzt, hogy elrejtsem.

2, Az összejöveteleinkkel kapcsolatban a legnagyobb vágyam az volt, hogy sokan eljöjjenek. Naná, hogy mindenkinek tudnia kell róla!

3, Mindent el fogok veszíteni? Jézusért? Hol a hiba?

4, Magyarországon a gyilkosság még mindig büntetendő cselekmény.

5, A családom? Ugye nem a Cosa Nostra rágott be így rám?

6, Bivalytótzakotai (nem, nem ott lakom igazából. :)) tartózkodásom az idő tájt még nem volt hivatalos. Ez az ember nyomozott utánam? Legálisan tette?

7, Nem a saját nevében fenyegetett, hanem olyan emberekre célozgatott, akik Budapesten hangos szóváltásba sem szoktak keveredni, nemhogy megverni valakit. Eddig eszembe sem jutott félni „tőlük”.

8, Magyarország a szülőhazám. Mégis hogyan veszíthetem el az állampolgárságomat? Kitoloncolnak? Hová?

9, Semmilyen törvénytelen dolgot nem tettem. Nem is készültem ilyesmire.

Mit követtem el?

Ami furcsa, hogy mindezeket egy egészséges mondatban sem tudtam megfogalmazni ennek az embernek, aki állítólag egyébként Jézus követője. Azért hívott fel, hogy megakadályozza részvételemet egy missziói kampányban. Azt állította, hogy azok a külföldi partnereink, akik mindezt szervezik, nemkívánatos személyek, ki fogják őket toloncolni, és akik őket támogatják, azok számára is végzetes következménye lesz mindennek. (A missziós csapat azóta is itt szolgál Magyarországon. Sok-sok barátjuk van.) Nem szeretném a történetet tovább részletezni. A missziós kampány rendben lezajlott. Én óvatosságból csak néhány háttérfeladatra korlátoztam az együttműködést. Nagy-nagy kár volt. Restellem. Azóta én magam szerveztem két hasonló megmozdulást, és két másikon vettem részt a frontvonalban. Kár, hogy ezt az elsőt kihagytam!

Három érvelési hiba

Ami miatt a történetet most felidéztem, az az érveléstechnika, amely szó szerint belém fojtotta a mondandómat.

A logikája a következő: „Ha ezt állítod, annak következménye lesz a számodra. Lehet, hogy igazad van, de megnézheted magad.”

A megnevezése: „Ad baculum” – A bunkósbot érvelés.

Hasonló érvelés, de sokkal szelídebb formában: „Lehet igazad, de egy mélyen sebzett emberrel beszélsz! Gondold meg, hogy érdemes-e ilyet állítani! Mert az ellenfeled gyengébb, sokgyerekes, hátrányos helyzetű, szívbeteg, így is van elég baja.”

A megnevezése: Ad misericordiam – a részvétre apelláló érvelés

Talán ide tartozik még ez is: „Hogy mondhatsz ilyet! Ha ez igaz lenne, annak rettenetes következményei volnának! Tehát nem lehet igaz!”

A megnevezése: „Ad Consequentiam” – a következményekre hivatkozás.

A vitának vannak alapvető szabályai. Ha valaki egy kérdést feltéve vitát kezd, mi pedig felvállaljuk egy kérdés erejéig a vitapartner szerepét, akkor bizony a vitában az első szabály a szólás szabadsága. Mindkét fél, mindkét vélemény egyenrangú, megilleti az érvelés joga.

Valami nem stimmel… – miről ismerjük fel?

Mikor valakinek az érvelése nyomán úgy érzed, már nem számít, hogy igazad van-e, és jobban jársz, ha neki adsz igazat, valószínűleg nem kezelték tisztességesen a szóláshoz való jogodat. Ha folytatni akarod a vitát, erre oda kell figyelned.

„Kérlek, ne haragudj, nem megbántani szeretnélek, de azt hittem, az igazságot keressük, tekintet nélkül a vélt vagy valós következményeire. Mit gondolsz arról, amit mondtam? Szerinted lehetséges, hogy igaz, eltekintve a következményektől?”

De nem csupán vitában, kérdések megtárgyalásában van szerepe a szólás szabadságának. Egyik alkalommal egy táblarajzos üzenetünk lényege az volt, hogy Jézus Krisztus miatt szeretjük a zsidó embereket. Egy feldúlt hölgy jött oda hozzánk. Kért az összes szórólapunkból, és elkezdte fényképezni a csapatunkat. Ő is érvelt: „Aki ilyeneket mond, számoljon a következményekkel.” Mi pedig mosolyogva adtunk át mindent, amit kért. Hagytuk, hogy fényképezzen, és még egy darabig maradtunk, ha esetleg másokat is szeretne hozni, ne jöjjenek hiába.

Természetesen törvényesség szempontjából teljes mértékben rendben voltunk. Ám ő mégis a félelmünkre apellált. Mások azzal érveltek, hogy a kereszténység milyen rettenetes bűnöket követett el a második világháborúban, ezért már nincs jogunk Jézusról, mint zsidó messiásról beszélni.

Ha valaki sóhajtozva, szemforgatva nézegeti a missziói traktátusodat, azzal érvel, hogy „hogy lehet ilyet mondani”, szívéhez kap, rendőrért szaladgál, ismét csak téged akar elhallgattatni ahelyett, hogy érvényes választ adna az üzenetedre.

A fegyver másik éle…

Ha legutóbb arról írtam, hogy királyi hírnökök vagyunk, akik nem tehetik üzenetüket vita tárgyává, most arról írunk hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos kérdéseket lehetséges, hogy a vita szabályai szerint kell tudnunk megválaszolni. Ám egy figyelmeztetés itt is szükséges:

A vita kétélű fegyver! Mikor valaki a Szentháromságot tagadja, te sem kaphatsz a szívedhez. Nem mondhatod, hogy „de hát ez eretnekség”! Ha a vitába belementél, érvényesen kell érvelned, és el kell ismerned, ha pillanatnyilag nem tudsz válaszolni. Ha belemégy a vitába, el is veszítheted.

Ugyanakkor meg is nyerheted. S akkor mi történik? Elhárítasz egy kérdést az üzeneted útjából. Azonban lehetséges, hogy nem az igazi kérdést válaszoltad meg. Mikor szorul a hurok, beszélgetőtársad ott találja magát abban a helyzetben, hogy egy nagyképű misszionárius épp most hengerelte le az érveit, miközben belül, a belső világában ott az igazi kérdés, amelyet megfogalmazni sem biztos, hogy sikerülne. Arra bizony nem kapott választ. Ezért tudat alatt dolgozik tovább a probléma, az igazi akadály. Megsértődhet, vagy érvelhet tovább, mintha nem is hallotta volna a választ, vagy mondhatja, hogy nem maradt már ideje, sok a dolga.

Egy barátom ilyen helyzetben egy viccet szokott bedobni, vagy mutat egy bűvésztrükköt. Témát vált, mintha a vita, a megválaszolt kérdés nem lett volna fontos. Nem viszi be a győztes horgot. Beszélgető társa így gondolkozhat a kérdésen további egy-két hétig, amíg újra találkoznak. Hátha akkor az igazi kérdés is elő fog bukkanni!

A barátom egy nagyon-nagyon jó misszionárius.

Print Friendly

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.