Vita és evangelizáció – “Ha nem látom, nem fáj”, avagy ad ignorantiam


– Szerintem neked nincs családod.
– Hogyne lenne. Asszony, két gyerek. Texas-ban élünk, egy családi házban.
– Szerintem nem. Csak állítod. Bizonyítsd be!
– Na jó. Itt egy fénykép. Tessék.
– Nem-nem! Fényképet bárki tud szerezni. Nem egy nagy kunszt.
– Jó. Be tudom neked bizonyítani. Gyere el hozzánk egyszer.
Ez sem bizonyíték. Hozol majd egy színésznőt meg két gyerekszínészt és kibérelsz egy házat, hogy megmutathasd.

A két férfi beszélgetése itt akadt meg, mert egyikük véletlenül tátva felejtette a száját. De honnan indult?

Család, farm, felhős ég... Szerintem csak színészek.

Szerintem csak színészek… 🙂

Egyik jó ismerősöm mesélte el a fentieket illusztrációképpen. A történet ott kezdődött, hogy egyik ismerősét épp a hitéről próbálta meggyőzni, és lelkiismeretesen átgondolt érvek hadát sorakoztatta fel. A másik azonban makacsul kitartott amellett, hogy ezek egyike sem egy végső és megdönthetetlen bizonyíték pl. Isten létezése mellett. Ezen a ponton aztán a vita látszólag abba is maradt, és elkezdtek beszélni a családjaikról.

Persze mielőtt még komolyra fordult volna a helyzet, a hívő fél gyorsan hozzátette: Látod, engem csak az a bizonyíték tud meggyőzni egy ilyen egyszerű kérdésben is, amit hajlandó vagyok bizonyítéknak tekinteni. Én sem tudom neked bebizonyítani, hogy Isten létezik, pedig része az életemnek, számomra valóságos. Számodra azonban csak az lesz bizonyíték, amit el akarsz fogadni. A döntés a tiéd.

Ad ignorantiam – ahogy mi találkozunk vele

A mi vitáink is elakadhatnak kb. ott, hogy „Bizonyítsd be, hogy van Isten! Nincs bizonyítékod!” „Bizonyítsd be te, hogy nincs Isten! Nincs bizonyítékod!”

Az érvelési hiba, amit most körbejárunk, amit úgy hívnak: Ad Ignorantiam – a nem-tudásra hivatkozás. Mivel valamit nem sikerült bebizonyítani, ezért nincs, vagy nem sikerült cáfolni, ezért van.

A bíróságon természetesen mindennek nagyon komoly következményei vannak. Ha valakit megvádolnak pl. halált okozó testi sértéssel, az illető védője teljes joggal mondja: Bizonyítékot kérünk. Erre a vád nem vághat vissza azzal, hogy „Te bizonyítsd, hogy ártatlan!” Ha nincsenek bizonyítékok, a vád egyszerűen nem áll meg, és a vádlottnak ehhez semmit sem kell mondania.

Aztán előkerülnek a szemtanúk, a gyilkos fegyver, egy-két ujjlenyomat, és a védelem máris el van látva feladatokkal. Cáfolnia kell a bizonyítékokat, alibit találni, vagy elgondolkodni azon, hogy a vádlottnak mégiscsak akadnak titkai…

Viszont senkit sem fognak elítélni ad Ignorantiam érveléssel: „Mivel nem tudjuk az ártatlanságát egészen biztosan, jobb, ha leültetjük…”

Hajlamosak vagyunk erről a szabályról megfeledkezni az olyan vitákban, mint hogy „Van-e Isten.”

Hívők általában szeretnek Isten mellett azokkal a dolgokkal érvelni, amelyeket még nem ismerünk. Pl. a tűz, a villámlás – amíg nem ismertük magyarázatukat, addig az emberiség számára természetfölötti titkokat rejtettek. Most, hogy már ismerjük az exoterm kémiai reakciók, vagy az elektromos töltés fogalmát, kitoltuk Isten létezését is valahová a jelenleg megmagyarázhatatlan irányba.

„Mi volt a Nagy Bumm előtt?”

„Nem tudom.”

„Na látod, hogy van Isten?!”

Minden tudós ateista?

Francis Collins, genetikus kutató szavaival élve: Isten nem a „hézagok Istene”, azaz nem azok miatt hiszünk Benne, amit a tudomány még nem tud megmagyarázni. Nem azért, amit nem tudunk (ad Ignorantiam).

DNS

DNS – A nyelv, amely leírja minden molekulánkat, életünket.

Hiszünk pl. a teremtett világ általunk már megismert és magyarázatra is lelt csodáiért. Collins számára (számomra is) ilyen az élet, és annak örökítőanyaga, a DNS. Nem azért, mintha nem tudnánk, hogyan működik. Sokkal inkább azért, mert egy mindössze négy betűből (nukleotidok) álló írás tökéletesen leírja az élőlények teljes felépítését, méghozzá a tárgytól elvonatkoztatva. Egy elvont nyelv és hozzá tartozó jelrendszer megalkotását senki sem gondolná a „véletlen” vagy a „természet” művének. Intelligens alkotót feltételez.

Megkerülhető ez a bizonyíték? Igen, hiszen vannak tudósok, akik nem hisznek.

Ugyanígy gondolhatunk személyes bizonyságtételünkre, átélt élményeinkre. Isten létezik, hiszen szólt hozzám, bűnbocsánatot adott, csodákat tett, megválaszolta az imáimat, békességet adott a szívembe. Vannak rendkívüli bizonyságtételek, gyógyulások, szabadulások. Találkoztam olyanokkal, akik a klinikai halál állapotából tértek vissza, immár hívőként, mert látták a „Fényt”.

Bárki könnyedén megkerülheti ezeket a bizonyítékokat, aki szeretné. A gyógyulásokat az orvosok „spontán gyógyulásként” írják le, és átlapoznak rajtuk.

Alaposan hozzászoktunk ahhoz is, hogy az „igazságot” relativizáljuk. Ha valaki elmondja, hogy mit élt át, egy posztmodern vitapartner könnyedén mondhatja, hogy: „Akkor ez az igazság – a számodra.”

Gondolhatunk Jézus feltámadásának történelmi bizonyítékaira, az üres sírra, a megzavarodott őrökre, a kortársakra, akik hiába vívtak háborút az első hívők ellen, nem tudták megtörni bizonyságtételüket, és egyetlen embert sem sikerült találni, aki Jézus feltámadásának tanúi közül akár saját életéért hajlandó lett volna megtagadni az Élő Jézust. Mindez az ókor legjobban dokumentált, legtöbb kéziratban fennmaradt történelmi eseménye. Vajon mi lenne az, ami megkerülhetetlenül bizonyítaná, hogy Jézus feltámadt a halálból? Valószínűleg semmi. Ha pedig bebizonyítanánk, hogy íme, tényleg életben volt a kivégzése utáni 3. napon, jöhetnének az újabb alternatív elméletek (mint ahogy vannak is) arról, hogy nem is halt meg…

Hit és döntés

Mi az, ami elég erős bizonyíték a hitünk mellett, hogy bárkit meggyőzzön? Valójában semmi, amit vitapartnerünk nem akar elfogadni. Vannak erős érveink, erős okaink, ami miatt mi magunk HISZÜNK, ám mindegyik figyelmen kívül hagyható annak, aki nem DÖNTÖTT úgy, hogy HISZ.

Ezen azonban ne lepődjünk meg! Valójában a tudomány sem megkerülhetetlen bizonyítékokkal dolgozik. Bizonyos eredmények birtokában megszületik egy elmélet, egy modell, amely egészen addig lesz elfogadott, amíg valaki nem alkot egy annál jobb modellt. Minden esetben maradnak olyan tudósok, akik egy új modellt nem fogadnak el, hanem más vonalon kutatnak tovább. Még szerencse. Sokat köszönhetünk ezeknek a tudósoknak.

A bíróságon sem tudunk semmit sem „bizonyítani” minden kétséget kizáróan. Néha bizony bűnösöket mentenek fel, és ártatlanokat ítélnek el, mert a bizonyítékok elég valószínűvé tettek valamit. Újabb bizonyítékok alapján aztán új tárgyalás indul.

Mikor tehát Jézusról beszélünk másoknak,…

…és kialakul egy vitahelyzet, pl. kapunk egy kérdést (Ki volt Kain felesége?) nem feladatunk, kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a Biblia igaz. Csupán válaszolnunk kell a feltett kérdésre meggyőződésünk szerint. A válasszal azt bizonyítjuk be, hogy a Biblia HITELES, és aki hisz benne, nem tudatlan, és nem kapcsolta ki a gondolkodás képességét. Elháríthat akadályokat egy őszintén kereső ember útjából. Barátunk elviheti magával, és talán évekkel később, több ezer mérfölddel arrébb valaki más bizonyságtételénél célba érhet a mi egykori megharcolt válaszunk, érvünk.

Az élet nagy perében nem vádlottak vagyunk (ez Jézus, aki helyettünk vállalta ezt a szerepet), nem is bírák (abban a székben Isten ül), nem is védők (az a Szentlélek), nem is vádlók (ez pedig a Sátán), hanem tanúk. A vádlott eltolhatná magától a vádat, és mondhatná: Bizonyíts te! A tanú azonban kaphat kérdéseket. A hiteles tanú ezekre legjobb tudása szerint válaszol, az esküdtek/ülnökök pedig hihetnek neki, ha akarnak.

Print Friendly

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.