Keresztyén élet


Amit Jákób apánk mondana az elhívásról 1

Tizenkét-gyermekes apa, hatalmas nyájak tulajdonosa, akit egész életében végigkísért egy álom, amely alapján Istennek szolgált. Üljünk most oda a tűz köré, ahol már letelepedtek a közben őszbe hajló fiúk is, az unokákkal együtt. Vajon mi lenne az, amit Jákób/Izráel, a pátriárka elmondana nekünk az elhívásról, a szolgálatról, a sikerről és a kudarcról? Lehet, hogy te is úgy érzed, van mit tanulnod az öreg Izráeltől. Ha úgy látod, […]

tábortűz

Sátrak a Csillagponton

Sátorkészítés és ami nem az – működhet ma még Pál apostol modellje? 1

Pál apostol szolgálata nyomán alakult ki ez a kifejezés: sátorkészítés , azaz valaki „sátorkészítőként” szolgál, tehát nem adományokból, él, nem kap fizetést a szolgálatáért, hanem saját keze munkájával tartja fenn magát, és munkáján kívül végez szolgálatot. Ez az, ami bizonyos gyülekezetekben elképzelhetetlen, hiszen a lelkésztől azt várják, hogy teljes idejét a gyülekezeti szolgálatnak szentelje, és kizárólag abból éljen, amit a gyülekezet számára biztosítani tud. Nyugati- illetve a […]


Ahogy a derék asszony gondolkodik – hét mondat, ami segíthet minket az eredményes szolgálat felé

Élt egyszer egy nem mindennapi nő, egy vad, kegyetlen és elnyomó világban. Akkor, amikor a nők értékét kizárólag az adta, hogy tudnak-e fiúgyermeket szülni. Ha ez nem sikerült, jött a második feleség, a megtűrtség, vagy még rosszabb esetben az egyoldalú válás, szégyenszemre visszaköltözés az apa nyakára, vagy a kiszolgáltatott magány, az út széle. (Hiányos biológiai tudásom alapján úgy tudom, hogy a fiúgyermekek Y kromoszómáját az apa örökíti. […]

nő a hegy tetején

Repülőgépből Izrael fölött

Egy izraeli utazás “leg-” fotói 10 kategóriában – olvasói kérésre :)

Egyik olvasó kérte, hogy itt a blogban is írjak kicsit a szentföldi utazásomról, amit ajándékba kaptam pár héttel ezelőtt. Csodás út volt, és egy csomó képet mutathatnék, amilyet tucatszámra találhatunk a neten másoktól is, profibb géppel, jobb megvilágításban. Éppen ezért én inkább egy legek listáját szeretnék mutatni nektek. Fogadjátok szeretettel: 1. Az el-nem-kattintott fénykép A Genezáreti–tó partján a szállodától nem messze láttam egy ricinus bokrot. Itthon is […]


Teológiai képzés – Menni vagy nem menni? Van-e jelentősége a szolgálatban?

…Ahogy elfoglaltam szokásos helyemet az utolsó sorban, és kényelmesen elhelyezkedtem – kinyújtott lábakkal, összefont karokkal – nem is sejtettem, hogy lelki lest építettek nekem. Az előadás vége felé, épp, amikor már úgy gondoltam, ideje összepakolni és kimenni, Dr. Gilbert Bilezikian professzor úgy döntött, még nem fejezte be aznapra. Becsukva a jegyzeteit, kilépett a pulpitus mögül. Aztán az osztálynyi gyanútlan húszéves előtt kitárta a lelkét. „Kedves Diákjaim” – […]

Diák laptoppal, jegyzettel

Anyáááááám!

„Ne tégy negatív megvallást, mert különben sose lesz belőled semmi!” – Gondoljuk újra!

Negatív megvallás – egy babona nyomában Megint egy őszinte vallomás következik a hit útján tett vargabetűimről, picit a fókusz témájához is kapcsolódva. Karizmatikus körökben gyakori a gondolat, hogy szavainknak teremtő erejük van. A címbeli mondatot sokszor lökték nekem, bár így újraolvasva ebben is ott van a negatív megvallás, vagy érthetőbben a szavakba öntött pesszimizmus (de szokták ezt átoknak is nevezni, bár ez a szó merőben mást jelent). […]


7 dolog, amiben a szerelem és a hit hasonlóan működik

Mivel ezt a blogot olvasod, valószínűleg hívő keresztyén vagy, elfogadtad Jézust, mint megváltódat. A blog témájából adódik, hogy olyan olvasókat szólít meg, akik valamilyen szolgálatban vannak, vagy arra készülnek, vagy annak gondolatával vívódnak. Most mégis a hitről szeretnék néhány gondolatot adni. A hit ugyanis sosem befejezett. Hívő és szolgáló munkásként mi is ott találjuk magunkat, mint Jézus első tanítványai: kevés a hitünk. Hitetlenségünk miatt pedig feladjuk az […]

hit és szerelem

Csűrcsavar levelei a szokások kialakításáról 1

Vallottál már kudarcot újévi fogadalmakkal, hasznos és szilárdan eltökélt szokásokkal, vagy akár a mindennapi feladataiddal? Nem vagy egyedül, és nem vagy reménytelen. Üdv a klubban. Ha találsz még ülőhelyet, csüccs! 🙂 Azért írom ezt a blogot, hogy elmondjam, olyan problémával küzdesz, amire Isten elkészítette a kilábalást is, méghozzá úgy teremtett meg, hogy sikerüljön. Korábban már idéztünk C. S. Lewis szemfelnyitogató könyvéből, a Csűrcsavar levelei-ből az imádsággal kapcsolatban. […]


Mi az elhívásod? Ez a 7 kérdés segíthet meglátni.

Isten ritkán szokott megszólalni az égből, vagy falra írni nekünk. Ez utóbbi talán csak egyszer fordult elő, és akinek az üzenet szólt, nem járt jól vele. Az elhívás nem ilyen. A legtöbbünkre inkább az jellemző, hogy egy missziós küldetés a „szívünkön van”, Isten „vezetését érezzük”, foglalkoztat a misszió, vagy a teljes idejű szolgálat gondolata, és sokszor több lehetőség is látunk magunk előtt. Ezt a helyzetet én magam […]

Mérlegen az elhívásod. :)

Csűrcsavar levelei az imádságról 1

Csűrcsavar levelei egy fantasztikus, elmés, görbe tükre a hívő élet küzdelmeinek. Kicsit le kell lassítanunk hozzá, hogy jól értsük. Azonban hatalmas “aha” élményeket ad annak, akit a fantáziája nem hagy cserben. A történet szerint egy öreg, tapasztalt kísértő ír leveleket a “kisördögnek”, aki egy fiatalembert próbál távol tartani a hittől. Álljon itt egy idézet az imádság “veszélyeiről” a “túloldalon”. “Nos hát, ami az imádkozást illeti, a legjobb, […]