Vita és evangelizáció


Miért osszuk meg hitünket másokkal? – 13 +1 érv a misszió mellett 1

Egy nyári élményem hatása alatt kezdtem el írni ezt a cikket. Nyáron egy nyugat-európai főváros főterén végeztük a misszió szolgálatát. Szórólapokat osztottunk, beszélgettünk az emberekkel, énekeltünk és több más kreatív formában próbáltuk megragadni a figyelmüket. Egyik kínai származású résztvevő pl. kínai és héber betűkkel írta fel az emberek nevét kézzel merített gyönyörű papírlapokra, így indította el a beszélgetést. Alapvetően jó élmény volt ez a missziói kampány. Egyik […]

Kínai misszionárius kalligráfiával

pingpong - nehéz labdamenet

Vita és evangelizáció – egy nehéz labdamenet

Szoktatok pingpongozni? Ismeritek azt a szituációt, amikor az ellenfél folyamatosan adogatja a labdát egyik oldalra, majd a másikra, mi pedig szelíden visszaütjük mindig ugyanoda? Hirtelen azt érezzük, hogy a következő labdáért már egyre nagyobbat és nagyobbat kell szaladnunk, egyre nagyobb távolságról kell visszaérnünk az asztal másik szélére, míg végül eljön a pillanat, amikor már nem érjük el a labdát. Egy csusza, vagy egy necces érkezés, és végünk. […]


Ha sokszor mondom, igaz. Ha sokszor mondom igaz. Ha sokszor… – Vita és Evangelizáció (Ad Nausem)

Lementem a lépcsőn és kinyitottam a kaput. Mialatt nyújtóztam, hallottam az ébredő város távoli zaját. Leültem a ház előtti lépcsőre és kezembe hajtottam a fejem. „Jézus szeret téged” … „Jézus szeret téged.” Egy kocsi megállt a ház előtt. Hallottam az ajtó csapódását. Egy kéz nehezedett a vállamra, s mikor fáradtan felemeltem a fejem, láttam, hogy a pap áll előttem. Felugrottam és fújtam, mint egy vadállat, mely érzi, […]

Papagáj

Napfogyatkozás

Vita és evangelizáció – “Ha nem látom, nem fáj”, avagy ad ignorantiam

– Szerintem neked nincs családod. – Hogyne lenne. Asszony, két gyerek. Texas-ban élünk, egy családi házban. – Szerintem nem. Csak állítod. Bizonyítsd be! – Na jó. Itt egy fénykép. Tessék. – Nem-nem! Fényképet bárki tud szerezni. Nem egy nagy kunszt. – Jó. Be tudom neked bizonyítani. Gyere el hozzánk egyszer. – Ez sem bizonyíték. Hozol majd egy színésznőt meg két gyerekszínészt és kibérelsz egy házat, hogy megmutathasd. […]


Vita és evangelizáció – Én nem ezt mondtam…!

„Mit gondoltok a homoszexuálisokról?” Utca, szórólapok, egyenpóló, kiszolgáltatott helyzet, és egy egyetemista lány, aki kérdez. Aki válaszol: Misszió-Mentorné. Ő mesélte ezt a szituációt. Feleségem nyilvánvalóan Jézusról akart beszélgetni, mint Megváltóról, Messiásról, aki meghalt, feltámadt és uralkodik. A lányka azonban feldobott egy kérdést, amiről ő maga is nagyon jól tudta, hogy sikamlós dolog. A homoszexualitás társadalmilag elfogadottá vált, lekerült a szexuális perverziók pszichiátriai listájáról. Filmekben egyre többször jelenítik […]

Szalmabáb

nácik és egyházi vezetők

Vita és evangelizáció – Még te beszélsz…? (ad hominem)

„Te egy hamis egyház tagja vagy, amiről a Biblia azt mondja, hogy »Fussatok ki Babilonból…«, mert képeket, szobrokat imád, embereket égetett meg a középkorban, és csak a pénz körül forog. A Vatikánban olyan kincsek vannak, hogy csak na…” „Elnézést, én épp református vagyok…” „De akkor is… és a hamis Szentháromság dogmáját is tanítják…”   „A te egyházad ökumenikus kapcsolatban van Rómával, tehát nincs jogod az evangéliumot hirdetni…” […]


Vita és evangelizáció – Tudjuk, hogy hol laksz…

…avagy a szólás szabadsága „Azt hiszed, hogy nem tudnak rólad? Hogy elrejtheted a kis hírleveleidet? Hogy nem tudnak az összejöveteleitekről?! Mindent el fogsz veszíteni! Most az életed a tét! Gondolj a családodra! Mióta is laktok Bivalytótzakotán? Megtalálnak és agyon fognak verni! …Elveszítheted az állampolgárságodat! Ki fognak toloncolni az országból!” Minden kezdő misszionárius ilyeneket szeretne hallani egy órán keresztül a telefonjában. A válaszok készen voltak a fejemben. Ennek […]

táblarajz az aluljáróban

Az evangélium hirdetése John Wesley idejében

Az evangélium hirdetése vs. hitvita 2

OK. Misszionáriusok vagyunk (főállású, önkéntes, lelkész, gyülekezetplántáló, vagy egyszerűen tagja egy gyülekezetnek). Az a feladatunk, hogy Istenről beszéljünk másoknak, tehát az Evangélium hirdetése. Hogyan fogjuk meggyőzni őket? Hogyan tudjuk bebizonyítani, hogy a keresztyénség igaz? Nemrégiben idéztem Billy Graham ezzel kapcsolatos mondatát: „A Szentlélek dolga meggyőzni, Isten dolga ítélni, az én dolgom szeretni.” Ne tévesszük szem elől, hogy egy olyan embertől idéztük  a fentieket, aki egy életen át […]