Lementem a lépcsőn és kinyitottam a kaput. Mialatt nyújtóztam, hallottam az ébredő város távoli zaját. Leültem a ház előtti lépcsőre és kezembe hajtottam a fejem. „Jézus szeret téged” … „Jézus szeret téged.”
Egy kocsi megállt a ház előtt. Hallottam az ajtó csapódását. Egy kéz nehezedett a vállamra, s mikor fáradtan felemeltem a fejem, láttam, hogy a pap áll előttem. Felugrottam és fújtam, mint egy vadállat, mely érzi, hogy megfogják. Wilkerson erősen a szemembe nézett és azt mondta:
„Megölhetsz, Nicky. Ezer darabkára téphetsz és szétszórhatsz az utcán és minden darabka ezt fogja kiáltani: Jézus szeret téged! Ettől nem menekülhetsz.”
Dühösen néztem rá, de ő nyugodtan folytatta:„Nem félek tőled, Nicky! Lehet, hogy kemény akarsz lenni, de belülről éppen olyan vagy, mint mi mindnyájan. Félsz. Eleged van a bűneidből. Egyedül vagy. De Jézus szeret téged.”
(Részlet Nicky Cruz: Repülj kicsim, repülj c. önéletrajzi könyvéből)
Van abban valami hihetetlen és nehezen magyarázható erő, amikor valaki nyugodtan, szelíden, rendíthetetlenül mondja el ugyanazt többször is. Nem gondolta meg magát, nincs min változtatnia, komolyan gondolja, és könnyebb a folyónak is új medret vájni, mint őt elmozdítani onnan. Elsőre az ember mond rá valamit, azután kigúnyolja, azután dühösen leszólja, megfenyegeti, azután pedig nagyon komolyan el kell gondolkodnia az illető mondandóján. Az ifjú Nicky Cruz, aki New York egyik legveszedelmesebb bandavezére volt az 50-es években, így találkozott először az Evangéliummal David Wilkerson, a vidéki pünkösdi lelkész szolgálatán keresztül. Mi volt az, ami átformálta az életét? Elsősorban Isten Szentlelke, másodsorban azonban a bátor bizonyságtétel és a többször, nyugodtan elismételt igazság.
Az „Ad Nausem” hiba
Persze attól, hogy valamit valaki sokszor mond el, még nem lesz igaz. Sőt, a mondandónk sulykolásával, rosszullétig ismételgetésével, vagyis az „Ad Nausem” érveléssel (szó szerint azt jelenti: rosszullétig) vissza is lehet élni, és érvelési hibaként tartják számon a filozófiában. Úgy is nevezik, a Goebbels-i érvelés. Goebbels a náci Németország propagandaminisztere erre alapozta politikáját. A náci nézeteket, érveket, propagandát így, unásig, rosszullétig ismételgette minden kommunikációs csatornán, mígnem Hitler őrültségei mögé tudta állítani a lakosságot.
Tehát figyeljünk oda, ha ilyennel találkozunk! Ha valaki egy vitahelyzetben érvelés helyett „ad nausem” ismételget, bizony hatni tud, különösen akkor, ha nagyobb hallgatóság is jelen van. Egy nyilvános vitán ezzel lehet valamiféle sikert elérni, ám a feladat ott nem ez. Meggyőző érveket kellene felsorakoztatni, és ütköztetni, hogy lássuk, mi a leghihetőbb megoldása a kérdésünknek. Mégis, ha valaki unásig ismételgeti álláspontját, a nagyközönség, a szavazók, a társadalom egyszer csak kezdi elfogadni azt.
Az ismétlés csodája
Furcsa ez, hiszen azt gondolnánk, hogy ha valami nem különösebben meggyőző dolgot kettőnél többször hallunk, már nem tud hatni ránk. A zenében azonban jól ismerik ezt a jelenséget. Ugyanazt a pici motívumot ismételni más-más hangról kezdve (szekvencia) nagyon fülbemászó tud lenni. A modern filmzenék sok esetben ugyanazt a butuska dallamot ismételgetik mind teljesebb hangzással, kihasználva a zenekar adta lehetőségeket, mi pedig nem tudunk betelni vele.
A marketingesek is jól ismerik ezt a technikát. Nem az a hatásos reklám, amelyik szellemes, kreatív, megragadó, ízléses, hanem amelyik a legidegesítőbben rágja be a fejünkbe, fülünkbe a márka nevét, szlogenjét.
Nos, az unásig ismételt álláspontnak is épp ez az eredménye. Ismertté, megszokottá, elfogadhatóvá válik az emberek szemében. Vigyázzunk hát vele!
Az Ad Nausem kísértés
Az utóbbi néhány cikkben azokra a helyzetekre készülünk, amikor az Evangéliummal kapcsolatban kérdésekre kell válaszolnunk, tehát egy mini-vitában találjuk magunkat. Ilyenkor válaszokat, az ellenvetésekre pedig jogos érveket hozunk, és van lehetőségünk arra, hogy egy akadályt elhárítsunk az üzenet útjából.
Tegyük fel, hogy épp lelkesen érvelünk amellett, hogy a föld 6000 éves! A bácsi, akit megszólítottunk/meglátogattunk/bejelentkezett a honlapunkra egyszer csak kőkemény tudományos eredményekre hivatkozva elmondja, hogy micsoda butaságot mondtunk. Majd elárulja, hogy ő épp a Pomázi Tudományegyetem geológus tanszékvezetője. Hát, ez bizony forró helyzet. Őt nem fogjuk tudni a népszerű kreacionista könyvekből olvasgatott érveinkkel meggyőzni. Valószínűleg vannak friss információi, és nagyon jól tudja, hogy miért gondolja, amit gondol. Egyszerűen nem a mi „súlycsoportunk”.
Az egyik lehetőség, hogy ugyanazt, amit eddig mondtunk, elmondjuk még néhányszor. De csakugyan jó lehetőség ez? Ha van közönségünk is, a nagy számok törvénye alapján előfordulnak olyanok közöttük, akik a sulykolást hallva éreznek egy kis szimpátiát a kicsi „Dávid” iránt, szemben a nagy tudományos „Góliáttal”. Ha „tesók” is vannak ott, szólhat nekik a „műsorunk”. „Ellene mondhatunk minden okoskodásnak”, vagy „foglyul ejthetünk minden gondolatot”, és megtagadhatjuk a „tudományos hazugság szellemét”. A tesók azt fogják gondolni, milyen „szuper-szellemiek” vagyunk. Valójában azonban nem fogunk győzni.
Mit cselekedjünk, atyámfiai?
Maradhatnánk akár a megkezdett vita szabályainál, és elmondhatnánk, hogy mi bizony nem vagyunk ilyen képzettek, és le a kalappal! Megpróbálhatjuk folytatni a beszélgetést, hiszen a célunk nem a 6000 éves kreacionista álláspont terjesztése volt. Beszéljünk Jézusról!
Abban a témában, amiben kikaptunk, elmondhatjuk azt is, hogy mi ugyan nem vagyunk képzettek, de érdekesnek találtuk ezt és ezt a könyvet, vagy van egy jó ismerősünk, aki szintén természettudományokban jártas, és ő is ezen az állásponton van, szívesen bemutatjuk neki egyszer…
Azonban az is egy létező és megfontolandó lehetőség, hogy röviden, tisztelettudóan újra elmondjuk a legfontosabbat, az üzenetet, és elengedjük a professzor urat. Nem, nem nyertünk csatát. Igen, buta helyzetben voltunk. Annyi baj legyen! Folytassuk tovább a munkát, érjünk el másokat is!
Ha a honlapon kialakult egy vita hozzászólásokból, ez már egészen más helyzet. Itt lesz időnk készülni, utánaolvasni. Talán könnyebben lehet folytatása egy megkezdett beszélgetésnek, és mi is több esélyt kapunk, mint egy utcai evangelizáción. (Vigyázat! Fórumon nem úgy működik a kommunikáció, mint személyesen. Könnyebb megbántani valakit!)
Ne kövessük el tehát a sulykolás, az Ad nausem érvelési hibáját! Valódi kérdésre, valódi érvekre válaszként nem tisztességes eszköz.
Az ismétlés nem mindig hiba
Más a helyzet akkor, ha valaki nem az igazi kérdését teszi fel. Lehetséges, hogy egészen más okokból dühös ránk, vagy retteg az üzenetünktől. Lehet, hogy évek óta menekül Isten elől, ezért hozza a butánál butább kérdéseit. Ezerszer átvettük a dolgokat, ezerszer elmagyaráztuk, ezerszer megértette. Voltak igazi érveink.
Valaki egy evangelizáción dühösen kiabálhat ránk. Látszólag olyan érveket hoz, amelyek a keresztyénséget teszik nevetségessé, valójában azonban a visszavonulását fedezi. Ha válaszolni próbálunk a kérdésekre, nem fogja meghallgatni, megfontolni.
Itt helye van annak, hogy megismételjük szelíden, de határozottan az üzenetünket. Ha kell, újra és újra, félelem nélkül. Ez történt az ifjú Nicky Cruz és David Wilkerson találkozásában is. Nicky a démonai, lelkiismerete, magánya, félelme elől menekült a gyűlöletbe. David Wilkersonnak nem kellett érveket felhoznia a számára. Meggyőzően kellett megmutatnia Jézus szeretetét, és megtörtént a csoda.
+egy trükk
Van még egy zseniális lehetőség ugyanebben a jelenségben, amit viszont egyéni beszélgetésekben, lelkigondozói helyzetekben aknázhatunk ki. Mikor abba ütközünk, hogy valaki ugyanazokat a hibás gondolatokat ismételgeti újra és újra, egyre mélyebbre húzva le önmagát, tudjuk, hogy ez a beszélgetés így sehová sem fog eljutni. Ilyenkor szólítsuk a nevén lassan ismételgetve újra és újra. Szelíden, türelmesen, gúny vagy szemrehányás nélkül, természetes hangon! Egyszer csak abba fogja hagyni a pörgést, és ránk néz: „Igen?” Itt a beszélgetés végre új irányt vehet. Egy asszertív kommunikációról szóló jegyzetben olvastam. Működött. 🙂
Manipuláció?
Keskenynek tűnhet a határ a jól alkalmazott kommunikációs technika és a manipuláció között. A legfontosabb azonban, hogy nekünk van-e titkolnivalónk. Nincs (ne legyen) okunk elterelni a figyelmet, megkerülni a kérdéseket, és saját arcunkat menteni. Hírnökei vagyunk Valakinek, Aki előtt nincsenek titkok, és nincsenek túl nehéz kérdések. Ő adhat bátorságot, és jó ítélőképességet, hogy az üzenet hitelesen szólalhasson meg, királyok, professzorok, vagy koldusok előtt egyaránt.
