Szeptember. Elkezdődött az iskola. A felső tagozatos gyerkőcök egy-egy tanácsot kaptak a következő évre. Egyiküknek azt mondtam, hallgasson zenét a telefonján, a másiknak pedig, hogy ne is legyen az iskolában. Na jó, ez így egy picit meredeken hangzik. Szóval elárulom, hogy nem a magyar nyelv és irodalom órákra adtam a tanácsot, hanem a délutáni „tanulószobára”. Most pedig az időbeosztás témáját szeretnénk továbbgondolni, egy rituálé kialakításával.
Lássuk tehát miért is adtam nekik ilyen tanácsot: Tavaly mindkettőjüknek rohamosan romlottak az eredményei, amihez az is hozzájárult, hogy délutáni elfoglaltságaik száma nagyot emelkedett. Mindketten valamiféle művészi pályára készülnek, egyikük zenében, másikuk iparművészetben. Ezért aztán mindketten akarnak foglalkozni azzal, ami már most az életcéljuk. Elfogadom. A „mesterré válás” itt kezdődik.
Mindketten járnak ifjúsági csoportba a gyülekezetbe. Egyrészt, mert mindketten hívők, és fontosnak tartják, másrészt mert apu tartja. Van még egy bibliatanulmányozó csoport, ami heti egy alkalommal a teljes családot igénybe veszi már évek óta. Baráti társaság gyerekekkel… oda is eljöttek több alkalommal, bár néha berzenkedve. Ezek mind nagyon fontos dolgok, de a tanulás attól még nem mehet a levesbe! Mindketten tele vannak nagy elhatározásokkal. Mondogatnom sem kell nekik. Persze. Jó tanulók akarnak lenni.
A gond csak ott van, hogy amikor eljön az első délután, ez az egész már nem tűnik olyan fontosnak. Fáradtak, vágynak egy kis kiengedésre, és máris úgy érzik, holnaptól akarnak jó tanulók lenni… vagy a jövő héttől.
A másik probléma, hogy bár a magyar iskolák biztosítanak tanulóidőt délután a felső
sök számára, sokszor előfordul, hogy több tanteremnyi gyerekre egyetlen pedagógus figyel, vagy legalábbis próbál. Tehát zaj van, képtelenség a tanulásra figyelni. Szóval van délután kb két órányi hihetetlenül értékes idő, amikor pedagógus ellenőrzése mellett „nemtanulnak”, majd különórák után fáradtan hazaesve vehetik elő a leckét.
Az a bizonyos két óra
Legutóbb azt mondtuk, hogy a parreto elv alapján sok esetben megfigyelhető, hogy a munkára/tanulásra fordított időnk 20%-ában végezzük el a munkánk 80%-át. Ez a 20% az az idő, amikor az agyunk fog, amikor koncentráltan tudunk dolgozni, amikor átjutunk egy holtponton (Flow-állapot), és még WC-re menni is elfelejtünk, mert le tud kötni a munkánk.
Nos, a srácoknak a suliban ez a délután 2 óra körül kezdődő időszak lehet egy ilyen idősáv. Nem ebédidő, nem is a közvetlenül utána következő mélypont. Már nem is a holtfáradt este 7 körüli időszak. Épp ebben az időben tűnik olyan képtelenségnek biztosítani számukra a nyugodt tanulóidőt. Ráadásul mi elég messze lakunk az iskolától, a gyerekeknek fontosak a különóráik, programjaik, és mi, szülők is gyakran csak késő estére érünk haza.
Társaságban
Egyik gyerkőc arra panaszkodott, hogy ha otthon egyedül van, nagyon rosszul érzi magát. Gyűlöli a magányt. Inkább maradna bent a „tanszobán”, és csinálná ott a leckéjét. Nos, neki az iskola lesz az a hely, ahol ezt a soha vissza nem térő két órát el kell töltenie. Ez a gyerekem extrovertált lelki alkatnak tűnik. Vagyis ő az az ember, aki társaságban töltődik fel. Kell hogy legyen körülötte egy kis nyüzsgés, emberi szó, arcok, hogy figyelni tudjon. Magányosan, süket csöndben lemerülnek a tartalékai. Zajban ő sem tud figyelni, de nagyon szereti a zenét, a klasszikus zenét is. Tehát neki be kell szereznünk néhány olyan zenét, amelyek nem szövegesek, nem túl mozgalmasak, hogy segítségükkel kizárja a túl nagy zajt, és a zavaró tényezőket, mégis társaságban lehessen. Neki a tanszoba a megoldás. Van olyan nap, amikor olyan pedagógus vigyáz rájuk, aki meg tudja oldani a fegyelmezést. Olyankor talán a zene sem elengedhetetlenül fontos. Hajrá.
Egyedül
A másik gyerkőc azonban egyedül tud tanulni. Ha nincs egy kis magányos időszaka, egy-egy délután a héten, feszültté válik, szétesik. Sajnos akkor is szétesik, ha egyedül van otthon. Játszik a számítógépen, videókat néz, és persze gyakorolja a zenélést, ami fontos. Neki a tanszoba csapás lenne. Ha csak teheti, haza kell mennie. De otthon sem csúszhat szét a napja, ezt ő is tudja, és el is határozza, hogy majd holnaptól… Ő introvertált. A társaságban lemerül. Vannak barátai, szeret velük bandázni, de ha fel akar töltődni, egyedül kell lennie.
Neki szüksége van otthon egy „rituáléra”, azaz egy meghatározott cselekvéssorra, amelynek része a tanulás. A tanácsom az volt, hogy amikor hazaér, öltözzön át, csináljon magának egy kakaót, foglalkozzon kicsit a kutyánkkal, talán meg is sétáltathatja, utána pedig üljön le mindig ugyanahhoz az asztalhoz, pakoljon ki a táskából, és mindig ugyanabban a sorrendben vegye elő a tantárgyakat. A rituálé segít abban, hogy kevesebb akaraterővel, kevesebb koncentrációval is biztosan meg tudja tenni ugyanazokat a szükséges dolgokat.
Fontos szabály, hogy tanulás előtt nem nézhet filmet, nem indíthat játékot. Nem azért, mert „szenya” vagyok. Azért, mert abba könnyű belefeledkezni, és nagy akaraterőt igényel kiszállni belőle, és akkor hozzákezdeni tanulni. Ha a tanulás kész, és zenét is gyakorolt, indulhat a játék. Lesz rá bőven idő.
Reggeli rituálé Apánál
Az ötletet onnan vettem, hogy hasonló dolgokkal küzdök reggelente én magam is. Fölkelek, és beszippant az E-mail, a Facebook (ha nem lenne része a munkámnak, nem is használnám), az ötletek, vagy a családi megoldhatatlan problémák. Nekem is egy rituálét kellett kialakítanom.
- Mikor fölkelek, 8 óráig nem szabad megnéznem a Facebook-ot. A posztolni valókat inkább beidőzítem az előző nap.
- Ébredés után azonnal iszom 1-2 pohár vizet
- Imádkozom, Bibliát olvasok
- Megtervezem a napomat, megnézem a naptárat, feladatlistát
- Kb ekkor kell ébrednie a családnak. Főzök kávét!!!
- Ha a gyerkőcök elindultak, feleségemmel olvasunk Bibliát. (Ő extrovertált. Neki az segít, ha valakivel együtt tarthat csendességet. Én pedig így még egy fejezetet olvasok. Kétévente végig fogok jutni a Biblián. Ez egyelőre megteszi.)
- Elviszem sétálni a kutyát a közeli erdőben. Kitisztul a fejem, jön egy csomó jó ötletem, mozgok.
- Csak ez után nézhetem meg az E-mail-eket és a közösségi oldalakat.
Korábban nem győztem csodálkozni, hogy tudott eltelni a napomnak ez a hihetetlenül értékes része totálisan felesleges dolgokkal, hogy aztán loholássá váljon a délután. Ennél jobban már csak azon csodálkozom, hogy íme, 8 óra van, én pedig tele vagyok energiával, készen arra, hogy elinduljak ahová szükséges.
A legnagyobbak
Híres írók, alkotók, önerőből meggazdagodott mágnások vagy feltalálók életrajzaiban fontos szerepet kapnak ezek a „reggeli rituálé”-k. Voltak köztük szórakozott professzorok, agyonhajszolt emberek, volt, aki éjszakázott, vagy számunkra követhetetlen rendszerben aludt, de mindig egy adott rituálé szerint.
Churchill minden nap 7.30-kor ébredt, de 11-ig ágyban maradt. Mit csinált? Reggelizett, újságot olvasott, sőt, dolgozott, diktált is. Minek ehhez megborotválkozni, vagy nyakkendőt kötni? 🙂
Einstein minden nap gyalog ment a Princeton-i irodájába, és minden nap ugyanabban az időben ebédelt, és szundított (!!!). Leonardo DaVinci naponta nyolcszor aludt 25 percet. (Rejtély, hogy tudta fenntartani!) Teréz anya reggel 6-kor indított egy misével, bár valószínű, hogy már hamarabb ébren volt, és több lépésben készült föl. Délelőtt végezte a szolgálatát, délután 1-től 4-ig a nővérek személyes csendességet és közös megbeszélést tartottak. Ez volt a feltöltődés ideje számukra.
Rituálé a misszióban
Ha a missziói munkában reggel akarjuk eldönteni, hogy hová indulunk, vagy mit is kéne ma csinálni, végünk van. Meg kell lennie egy reggeli „rituálénak”, és egy heti rutinnak. Ha kedd, akkor Belgium szórólapozás, szerdán megbeszélés a munkatársakkal, csütörtökön készülés, olvasás, tanulás… Gondoljuk át a kötött programjainkat, hagyjunk helyet a szolgálatunk leglényegesebb részének, és a feltöltődésnek, fejlődésnek is! Ha programjaink kaotikusan fonódnak egymásba, próbáljunk rendet vágni közöttük!
A munkaidőnk legértékesebb két órája talán az lesz, amikor egy papírral és ceruzával leülünk, és megalkotjuk a munkánkat szárnyára kapó cselekvéssort, amelyet azután kicsit finomítva egy életen át tudunk követni, s így mentális energiánkat fordíthatjuk a beszélgetéseinkre, írásra, prédikációkra, ötletek gyártására.
Hogy a gyerkőceim eredményei hogyan alakulnak, azon is múlik, hogy mennyire sikerül lelkesítenem őket a javasolt rituáléval kapcsolatban. Ha minden nap ugyanúgy csinálják, „brit tudósok szerint” kb egy hónap után rögzül és majdhogynem automatikussá válik. Ehhez pedig az kell, hogy ne veszítsék el a kedvüket, és én is mellettük legyek bátorításul.
Mikor szabadságra mentem, a napi rutinom szétcsúszott, és alig tudtam összeszedni. Tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a pihenés és a feltöltődés azt jelenti, lustának lenni. Utána alig tudtam visszatérni a rendes kerékvágásba. A rituálé azért van, hogy munkában, pihenésben, bánatban, örömben elkísérjen egy életen át, és jó irányban tartson. Ahogyan a szívünk is ugyanúgy ver percenként 72-szer, és éltet bennünket, ezt sem jó abbahagyni, s ha vigyázunk rá, mozgásban tart minket anélkül, hogy kifárasztana.
