Holnap lesz egy éve, hogy egy budapesti gimnázium diákjait szállitó busz rettenetes balesetet szenvedett Veronában. A 17 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség döbbenetesen sok kérdést vetett fel. Nem csupán a baleset felelőseivel kapcsolatban szabadultak el az indulatok, több fórumon is keresték a fő felelőst: Istent.
Eljött az a pillanat, amikor nekem is meg kellett szólalnom hitoktatóként, lelkészként és misszionáriusként és apaként is. Az alábbi iromány akkor született.
Mikor az Evangéliumot igyekszünk megosztani másokkal, az egyik első kérdés, amit meg szoktunk kapni ez: Ha Isten létezik, és jó, miért engedi az értelmetlen szenvedést? A gondolatmenet Tim Keller könyvéből származik. Remélem, segitséget adhat ez a cikk azok számára, akik nem futnak el a kérdés elől.
Az évfordulón ne felejtsünk el imádkozni a hozzátartozókért, gyászolókért!
„A hitoktató csak kussolt”
Nehéz megszólalni egy ilyen érthetetlen és megrázóan kegyetlen tragédia után, mint ami a múlt hétvégén gyászba borította Budapestet, de talán az egész országot. Részleteznem sem kell, hogy miért, kimondani sem tudnám, hogy mit érzünk. És igen. Felvetődik a kérdés: Hol volt Isten? Miért engedte? Fölvetődik nem csupán hittan órán, vagy erkölcstan órán – itt természetes, hogy beszélünk róla – hanem osztályfőnöki órán a könnyeivel küszködő közalkalmazott tanárnőnek is fölteszik a kérdést a felső tagozatosok. Fölteszik a kérdést Bagdy Emőkének is, és keresi a választ. A 24.hu-n pedig beindul ennek nyomán a diskurzus:
„A minap történt : Egy egyházi iskolában, az egyik órán megemlékeztek a busztragédiáról, majd a gyerek megkérdezték a hitoktatót, hogy Olaszországban, a buszbalesetben, a diákoknak/felnőtteknek miért kellett elevenen megégniük a tűzben. Nem ártottak senkinek. DE A HITOKTATÓ CSAK KUSSOLT ! Ennyit ér a istenbe vetett hitetek ! ”
– írta egy a sok közül.
Nos nehéz megszólalni és bármi okosat mondani. Úgy gondoltam először, nem is teszem. Budapest iskoláiban nincs olyan, aki legalább ne ismerne valakit, aki ismer valakit, aki iszonyatos gyászban van. Szinte minden iskolában ott lehet régi diákok emléke, akik ebbe a gimnáziumba mentek tovább és közelről érintettek. A hitoktató pedig tudna okosat és érvényeset mondani, de empátiából nem teszi, inkább csöndben sír a sírókkal. De a fenti komment okán néhány dolgot el kell mondanom.
Először együttérzünk, és imádkozunk
Bár nem vagyunk közelről érintettek, – együttérzünk és mélyen megrendültünk a tragédia kapcsán. Kisfiam egyik zeneiskolai tanulótársa feszik kórházban súlyos koponyasérüléssel. Mikor érte imádkozunk, imádkozunk a többi sérültért és minden gyászolóért.
Értelmetlen?
Hittan órán a kérdést én magam vetettem fel, mert a gyerekek, akik hozzám jöttek, nem tették. Hol volt Isten? Ha Ő valóban mindenható, jóságos és létezik, miért engedi meg az értelmetlen szenvedést? A kérdés azonban tartalmaz egy állítást, még akkor is, ha nem mindenki mondja ki úgy, ahogyan én kimondtam. Hogy a szenvedés értelmetlen. Miért? Mert mi nem látjuk az értelmét. Ezzel azt állítjuk, hogy minden szükséges információ birtokában vagyunk, és átlátjuk a helyzetet, látjuk a jövőt, s ezért nem értjük, Isten miért nem avatkozott közbe. Valójában azonban nem tudjuk, hogy volt-e, van-e értelme a szenvedésnek. Lehetnek kétségeink ennek nyomán. De még egyébként Istenben nem hívő emberek is, ha megkérdezzük őket, beszámolnak olyan tapasztalataikról, amikor értelmetlennek tűnő szenvedés alakította őket pozitív irányba, nyitott új lehetőségeket, és utólag visszatekintve már látják mindazt a jót, ami a keserűségből fakadt. Anélkül, hogy olcsó magyarázatot adnánk, ki kell mondanunk, fogalmunk sincs, mi az értelme, miért engedte Isten. Talán sosem tudjuk meg. De hiba azt mondani, hogy tudjuk, értelmetlen.
Mi lenne, ha…
A kislányommal hétfő este szintén érdekes beszélgetés alakult ki. Ugyanezt a kérdést ő már magától tette föl. Feleségem pedig elmondta, hogy ha Isten minden tervét értenénk, nem lenne okosabb nálunk. Félelmetes lenne egy olyan világban élni, ahol Isten nem tud többet mint mi.
– Miért? – nem értette.
– Képzeld el, ha Isten csak annyit tudna, mint egy 11 éves kislány! Nem lenne félelmetes?
– Nem. – még mindig nincs meg. Ekkor én közbevágtam:
– Képzeld el, hogy felszállsz a villamosra, és mikor elindul, azt látod, hogy egy 11 éves kislány vezeti! Mit szólnál?
– Csodálkoznék.
– Képzeld el, hogy kinézel az ablakon, és látod, hogy a villamos vezetője fut a villamos után, és kiabál, hogy álljon meg!
– Szólnék, hogy álljon meg – a nagyobb fiamnak ekkor már leesett. Kuncogott rajta.
– S ha a kislány visszaszól, hogy „Nem tudom hogyan”?
Igen. Villamosra azért szállunk fel bizalommal, mert a vezetője okosabb nálunk valamiben. Ha csak annyit tudna, mint mi, nem lenne képesítése a vezetéséhez. Félelmetes lenne. Mi viszont azt várjuk, hogy ki tudjuk ismerni a Világ Gondviselőjének a tudását, terveit, meg tudjuk érteni azt, amit tesz. De ha csak annyit tudna, mint mi, alighanem kedvünk lenne kiszállni ebből a világból, és bosszantó lenne, hogy nincs, aki megállítsa.
Mondd, te kit választanál…?
A hittan óra szünetében a hittanosom elhozta az egyik kis barátját, mert ő ugyanezt a kérdést tette föl. Neki azonban nem a buszbaleset volt a gondolatai középpontjában. Egyik osztálytársa rákbetegséggel küzd. De ez a baleset számára is jó alkalom volt, hogy előhozza a benne feszülő kérdést.
– Nos, ha te ott lettél volna a tűzesetnél, és neked kell választanod, hogy kit mentesz ki, gyereket, vagy felnőttet választottál volna?
– Nehéz kérdés… mindenkit… ha választanom kell, akkor nyilván gyereket.
– Helyes a válasz. A balesetnél ott lévő felnőttek is így döntöttek, kockáztatva, vagy feláldozva az életüket. A tűzoltók is hasonló helyzetben így gondolkodnak. Kiket mentenek ki először szerinted?
– Gondolom, gyerekeket, időseket…
– Beteg gyerekeket is?
– Naná!
– Jól látod. Néha még a parancsot megtagadva és saját életüket kockáztatva is bemennek az égő házba. De miért? Ha nincs Isten, és mi csak a természet törvényeinek vagyunk alávetve, akkor ez egy evolúciós öngól. Kockáztatni egy egészséges, kigyúrt, jó mentális állapotban lévő tűzoltót – minden lány álmát – egy beteg gyerekért, aki nem is az ő génjeit örökölte? De ha valaki így gondolkodik, minek nevezzük? Volt egy politikai rendszer, amely a betegeket elpusztította, hogy az egészségeseknek ne kelljen miattuk terheket viselni.
– ?
– A nácizmus volt az. Mindenki tudja, hogy gonosz eszme. De nem a természet törvényei szerint. Az erkölcsi törvény mondja ezt, amely a természet törvényeivel nem magyarázható. Van olyan tudós genetikus, aki ezért lett ateistából hívő, mivel ezt nem sikerült megmagyaráznia. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_S._Collins) Istenre olyan törvény alapján haragszunk a szenvedés miatt, amely csak egy jó Istentől származhat.
-Így már értem.
De nem hagytam annyiban. Ott a folyosón imádkoztunk beteg barátjáért és a baleset érintettjeiért. Nem, még mindig nem értem Istent. De tudom, hogy van, jó, mindenható, és válaszolni fog, és egy napon a válaszát érteni fogjuk.
