Blog

Egy nyári élményem hatása alatt kezdtem el írni ezt a cikket. Nyáron egy nyugat-európai főváros főterén végeztük a misszió szolgálatát. Szórólapokat osztottunk, beszélgettünk az emberekkel, énekeltünk és több más kreatív formában próbáltuk megragadni a figyelmüket. Egyik kínai származású résztvevő pl. kínai és héber betűkkel írta fel az emberek nevét kézzel merített gyönyörű papírlapokra, így indította el a beszélgetést. Alapvetően jó élmény volt ez a missziói kampány.

Egyik nap azonban egy idős bácsi jött oda hozzánk, és sorban, minden csapattaggal vitázni kezdett arról, mennyire arrogáns dolog másoknak Istenről beszélni. Hangsúlyozta, hogy a zsidó vallás és a keresztyénség is kizárja mások térítését, s hogy eleve a saját nézeteinket Istennel kapcsolatban másokkal közölni – mintha mi bizony többet tudnánk – már eleve istenkáromlás.

Belementem a beszélgetésbe, de csak az időmet vesztegettem. Felhoztam Jézust, a prófétákat, próféciát a Messiásról, akire várnak a szigetek… a bácsi azonban semmilyen érvet nem vett figyelembe, csak hajtotta a magáét. Azt hiszem, végül is a beszélgetésben ott volt az evangélium. Ha akarta, meghallhatta, én pedig nem tehettem sokkal többet ennél. Bosszantó volt, hogy végigjárta a csapat összes tagját, és mindenkivel igyekezett legalább 20 percet beszélgetni az odafigyelés legkisebb szándéka nélkül, azaz az utcán tölthető értékes időnket vesztegette.

Nos, ekkor kezdtem el gyűjteni, majd a bázison összeírni mindazokat az érveket, amelyek hirtelen eszembe jutottak a misszió fontossága mellett. Kicsit kíváncsi is voltam, hogy hány gondolat fog rövid idő alatt eszembe jutni. Levegővétel nélkül fel tudtam sorolni legalább negyvenet, de egy kis brainstorming után 56-ot számoltam össze. Persze tovább lehetne vinni a töprengést, módszeresen áttanulmányozni a Bibliát, az egyháztörténetet, apologetikai, logikai műveket. Ez esetben sokkal többet is gyűjthetnénk, én azonban a listámat ennyiben hagytam. Ez az, amit egy szuszra, „hirtelen felindulásból” fel tudtam sorolni.

Sajnos a bácsi szemléletén ezek egyáltalán nem változtattak ott és akkor. Ha valaki egzisztenciálisan oda van kötve egy állásponthoz, nagyon nehezen változtat rajta. Ezzel magam is így vagyok. Ha most megdönthetetlen bizonyítékokat kapnék arra, hogy az Anglikán Egyház a legtutibb, bizonyára nagyon lassan emészteném meg, és eltelne pár év, amíg anglikán lelkésszé szenteltetném magam. 🙂

Még fájdalmasabb azonban, hogy saját egyházainkban, gyülekezeteinkben mennyire elterjedt az a nézet, hogy a vallás magánügy, nem kell „térítgetnünk”, mindenki jól van úgy, ahogy van… Ha az emberek akarnak, úgyis eljönnek a templomba, hiszen tudják, hogy hol van. Legfontosabb missziói eszközünk a „harangok hívó szava”.

Én most a nyáron felsoroltak közül szeretnék kiemelni néhányat, hogy megerősítsem azokat, akik önmagukkal, vagy környezetükkel vívódnak.

Ószövetségi érvek

1. Ábrahám elhívása:

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Mózes 12:1-3)

Isten terve népével kapcsolatban, hogy más népek számára adjon áldást rajtuk keresztül. Nem arra hívta el Ábrahámot és az ő népét, hogy másokat békén hagyjon.

2, Jónás próféta: Az Ószövetségben a misszió engedetlen „hőse”. Isten őt leckéztetve mutatta meg, hogy üzenete van a pogány Ninive és minden nép számára, és ehhez hírnökül saját népét hívta el. Jónás egyetlen dolgot nem akart: Istenről beszélni más vallású embereknek. Ezért kapta a kemény leckéket.

3, Ézsaiás szavai:

„Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” (Ézsaiás 49:6)

Hogy ez a vers a Messiásról, vagy Izráelről szól, egy másik cikk témája. Azonban nehezen mondhatnánk ez alapján, hogy a népek jól vannak úgy, ahogy vannak, nincs szükségük arra, hogy Istenről halljanak!

Újszövetségi érvek

4, A misszió parancsa Jézus feltámadása után ott van mind a négy evangéliumban. Én mégis egy érvként soroltam fel. Nem kiragadott, félreértelmezett néhány mondatról van tehát szó, hanem a keresztyénség központi üzenetéről. Menjetek!!!

5, Az Apostolok cselekedetei a misszió kézikönyve. Semmi másról nem szól, mint hogy az apostolok hogyan hirdették az Evangéliumot minden népnek. A missziói parancs megvalósulását láthatjuk benne az első tanítványok életében. Gyülekezetek születtek, missziói területek nyíltak meg, emberek jutottak hitre, mások pedig mérgesek lettek az üzenet hirdetőire.

6, Antiókhiában mentek a tanítványok először tudatosan pogányokhoz, és kezdtek más népeket Jézushoz vezetni. Itt nevezték őket kívülállók először „keresztyéneknek”, azaz „krisztusistáknak”. Kik voltak ezek az antiókhiai hittérítők név szerint? Nem tudjuk. Nem csak az apostolok feladata, munkája volt másoknak Jézusról beszélni, hanem a névtelen, egyszerű tanítványoké is.

7, Az „evangélium” szó „jó hírt” jelent. Az ókor szóhasználatában a király érkezéséről szóló üzenet, amelyet hírnökök útján tudatott a városokkal. Az Újszövetség koncepciója szerint a keresztyének a Király, Jézus Krisztus hírnökei azokhoz, akik még nem ismerik Őt. Ha nem szólna másokhoz, csak egy szűk vallási közösséghez, nevezhetnénk csupán „Tan”-nak, vagy „Tudás”-nak, vagy „Hagyomány”-nak. Mivel azonban „Eu-angelion”-nak nevezzük, ebből következik, hogy hirdetnünk kell.

Logikai érvek

8, „A vallást nem kellene terjeszteni.” Miért? Erre két felelet lehetséges. Bizonyos vallások nem univerzálisak, azaz nem szólnak mindenkinek. A törzsi vallások, vagy a szűk kiválasztott közösségek vallásai jellemzően nem térítő vallások, nem gondolják azt, hogy az üzenetük az egész világra érvényes lenne.

Ha azonban univerzális vallásról van szó, és úgy gondoljuk, mégsem helyes az, hogy valaki azt terjessze, annak az oka csak az lehet, hogy az adott vallást nemkívánatosnak tartjuk. Olyannak, amelynek az üzenete alacsonyabb rendű más vallásoknál, vagy a társadalomban széles körben elterjedt nézeteknél. A kárt megelőzendő „zárjuk karanténba.” Kvázi meg akarjuk szüntetni az adott vallást, bár finom eszközökkel. Ha a társadalom többsége így gondol a keresztyénségre, az minket nem kötelez arra, hogy a korral haladva mi is így gondoljunk magunkra, és vállaljuk a karantént.

9, Ha a keresztyén üzenet igaz, akkor a tartalmát tekintve olyan dolgokról szól, amelyek minden embert érintenek. Jézus feltámadt a halálból, és visszajön ítélni élőket és holtakat. Etikátlan dolog egy ilyen hírt elhallgatni az emberek elől. Ha viszont Jézus nem támadt fel, és a keresztyénség nem igaz, mindenkinek tartózkodnia kell tőle. Azért beszélünk Jézusról mindenkinek, mert számunkra ez az etikus magatartás.

10, Az evangélium elsősorban történet, üzenet, információ. Egy vallási gyakorlatot „oda lehet élni” az emberek elé, de az evangéliumot nem lehet „jó példával megélni”. El kell mondani. Egy vonathoz siető ember elé sem lehet „odaélni” a menetrendet. Magát a tartalmát kell megismernie, azt pedig csak elmondani lehet. Ez semmit nem von le a keresztyén élet jó bizonyságtételének fontosságából, ami viszont nem helyettesítheti az üzenetet. Jézusról kell beszélnünk az embereknek.

Egyháztörténeti érvek

11, A keresztyén egyháznak voltak olyan időszakai és ágai, amelyek nem váltak a keresztyénség díszére. Viseltünk háborúkat is kívülállók, más vallásúak és egymás ellen. Erre azonban nem volt semmilyen olyan mandátumunk, amely a hitünkből következett volna. Azonban a keresztyén egyház szinte a teljes története során hirdette az evangéliumot, és erre bizony van mandátuma a Bibliából.

12, Az egyetlen nép/kultúra, amely a keresztyénséget sajátjának mondhatná, a zsidóság. Minden más nép egy térítő munka, azaz misszió eredményeképp fogadta el a keresztyénséget. Ez igaz a magyarságra, németekre, spanyolokra, oroszokra, örményekre csakúgy, mint Dél-Koreára, Afrikára, az auca indiánokra…

13, Saját egyházamról szólva: A Magyarországi Református Egyház két alkalommal fogadott már el missziói törvényt. A most hatályban lévő 1995/2. tv szavait idézve: „2.§ A missziói munkában az egyház minden tagjának feladata, hogy élőszóval, hitből fakadó cselekedetekkel, valamint példaadó élettel tanúskodjék a Jézus Krisztusban megjelent üdvösségről.”

+1 A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Missziológia tanszékének néhai professzorát idézve:

„Az egyház misszió nélkül nem egyház.” (Dr. Bütösi János)

Bátorításul

Vannak emberek, akik egy életet szentelnek arra, hogy az evangéliumot megosszák másokkal. Napról napra tanulják, átgondolják, elmondják, nyelveket, kultúrákat értenek meg, vagy épp családjukkal együtt aktív éveiket töltik idegen országokban, nem egyszer kockázatot vállalva. Látnak megváltozott életeket, az evangélium

nyomán kibontakozó csodákat. Mások talán szabadidejüket fordítják ilyenfajta önkéntes munkára, értékes szabadnapjaikat, vagy szabadságukat szánják arra, hogy bekapcsolódjanak egy működő szolgálatba. Sok esetben a költségeiket is maguk fedezik.

Ismét mások pedig abban a fél percben, amikor a témáról gondolkodni hajlandóak, csupán ennyit mondanak: „Minek másokat térítgetni? Mindenki jó úgy, ahogy van.”

Nos, remélem, hogy az előbbieknek sikerült egy kis bátorítást és muníciót adnom. Isten áldja meg szolgálatotokat!