Blog

Misszionárius egyedül

Reggel fölkeltem. Stresszes ébredés, indulás, gyerekek, asszony be a kocsiba, rohanás a sulihoz. Naná, hogy a fél város az utolsó pillanatban indul el! Naná, hogy be vagyunk dugulva, és megy a misszionárius drága ideje…

Hazaértem. Most mi történjen? Bibliát kellene olvasni, és imádkozni. Arra bizony nem volt időm még. Lássuk… álmos vagyok, folyton elkalandozok… ennek így értelme sincs. Milyen feladataim lennének mára? Lehetne cikket írni… a múltkori félbe maradt. Lehetne egy blogot indítani a… kinek akarok én blogot írni? Úgysem olvassa el senki! De azért mégis….

Elkezdem összekattintgatni a blogot. Belefáradok, mert bár egyszerűnek tűnik, nagyobb meló, mint gondolnám. Semmi nem klappol. Könnyű annak, aki bele tud írni a kódba! De hát az egy egészen más élet, nem az enyém… Találok egy cikket, majd egy másikat, ami érdekes. Eszembe jut, hogy bizony a jelentést tegnap kellett volna elküldenem, hát előveszem azt. Ma még be akartam menni a városba is, hiszen misszionárius vagyok. Az lenne a feladatom. Persze, a dolog ennél összetettebb, sokrétűbb, de végül is ez a munka célja, csúcspontja. De a gyerekekért hamar kell visszaérnem, és ha be akarom fejezni a jelentést, már szinte semmi időm sem marad. Mire beérek, hazaérek, egy órám lesz odabent, a missziói mezőn! Mekkora csődtömeg! És elkeseredésemben elkezdek játszani egy számítógépes játékon.

A fentiekben egy kínos önvallomást olvastatok. Így néztek ki főállású misszionáriusként a legrosszabb napjaim. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a szervezet, amely alkalmazott, nagyon messze volt. Én voltam az egyetlen az országban, és munkaadóimnak ez akkoriban megfelelt így. Hiszen voltak jobb napjaim is. Tele voltam új ötletekkel, sokat meg is valósítottam. Be tudtam számolni jó beszélgetésekről, alkalmakról, szerveztem két missziós kampányt, bár az eredményei nem voltak nagyon látványosak, de annyira rosszak sem. Az egész helyzet stagnált, és nekik ez így megfelelt. Többször felvetettem, hogy csapatra lenne szükség, hogy jussunk valamire, de mégis milyen alapon? Hiszen egyedül sem jutok túl sokra. Ide fizessenek meg még két embert? Ugyan!

Misszionárius csapatban

Nos, láttam elindulni ugyanabban az elhívásban egy másik szervezetet is. Ők is fölvettek egy magyar munkatársat, és ők is messze voltak. Ők azonban ide helyezték a szervezetnek egy negyven éve szolgálatban lévő tapasztalt és bizonyított vezetőjét. Egy Óriást. (Ha a nevét nem írom ide, akkor ez nem számít hízelgésnek, igaz? :)) De még ő sem egyedül érkezett, hanem elhozta egy fiatal munkatársát is, aki az adminisztratív dolgokban segített. Azonnal nekiláttak önkéntes segítőket toborozni, és hetente több alkalommal is kint voltak az utcán.

Kicsit hadd írjak erről az emberről nektek. Ha látnátok, nem mondanátok meg, hogy hány éves. Nem is jutna eszetekbe ezen gondolkodni. Körülötte izzik a levegő. Nincs megállás. Játék, tréfa és kemény meló az van. Kemény kritikák és elkötelezett, fáradhatatlan mentori támogatás is. Hamarosan megtörtént az első nyári kampány, majd elindultak a rendszeres evangélizációs összejövetelek, és megtért az első néhány ember.

Mikor először megjelentek, a „mi voltunk itt hamarabb, de azért örülünk nektek” féltékenységével néztem őket. Pár dologban segítettem, de igazából nem láttam, hogy rám szorulnának. Nagyon hamar kiderült, hogy amit akarnak, azt meg is kapják. Többet, mint amiről én valaha is álmodni mertem. Pedig semmit sem vettek el tőlünk. Sőt. Adni is készek voltak. Majd az engem támogató misszióban is elindult egyfajta szemléletváltás, és a magyar munkával kapcsolatban az volt a javaslat, hogy ezekkel az újakkal, ezzel a tűzben izzó kis emberrel alkossunk egy csapatot. Ekkor tapasztaltam meg, hogy mi a különbség a csapat, és a „magányos farkas” között.

Csapatmunka – micsoda különbség!

A misszionárius ugyanis „melós”. Sok-sok hibával, fegyelmezetlenséggel, amelyek igénylik a felügyeletet, bátorítást, formálást. A missziói munka szakértelmet igényel. A teológián nem tanultuk azt, amit egy misszionáriusnak tudnia kell, nem leshettük el azt, ahogyan egy misszionáriusnak meg kell élnie a mindennapjait. Hamis volt az a feltételezés, hogy lelkészi végzettséggel rendelkezőnek már semmit sem kell elmagyarázni, hiszen úgyis tudja.

Valójában nincs olyan képzés, nincs olyan diploma, ami felkészíthetne arra, ami a missziói szolgálatban vár minket. Erre csak a csapatban, jó vezető keze alatt végzett munka készíthet fel, vagy a sok-sok keserű tapasztalat. Papirra csak egyetlen helyen van elengedhetetlenül nagy szükség… Tapasztalatra viszont mindenütt.

Csapatban kötött idők és alkalmak vannak. Heti megbeszélés, hogy mit fogunk csinálni, merre haladunk. Imaközösség, ahol minden emberért imádkozunk, akik felé szolgálunk. Ott kell lenni. Kész. Zenészpróba van. Hiszen összegyakoroljuk az énekeket, és ezzel is tudunk szolgálni. Hetente 1-2 alkalommal kint kell lenni az utcán, és 4-5 embert meg kell látogatni. Hetente kell jelentést írni, hogy mi is történt, hol tartunk. Havonta egyszer az ember nyakába borítanak egy csomó telefonszámot (a számlát a cég állja), akiket föl kell hívni. És miközben a kezdő misszionárius hatodjára hívja föl a bácsit, kialakul egy kapcsolat, ami oda vezet, hogy egyszer csak meg tudom látogatni.

A legjobbat még nem is mondtam: Ha valaki nagyon nem boldogul egy emberrel, és kiejti a kezéből, ott van a csapatban egy teljesen más személyiség, aki pedig alkalmas arra, hogy elkapja, és tovább hordozza. Te pedig visszahallod, hogy az az ember, aki veled kőkemény és értetlen volt, most a csapat egy másik tagjával beszélgetve megtért, és beépült az ő gyülekezetébe. Milyen jó az Úr! Te pedig épp most beszélgettél egy nagyon jót azzal, akivel ő nem boldogult.

A csapatban a „melósok” között persze vita is van. El sem hinnéd, mennyi. Aztán bocsánatkérés, és imádság, és megbocsátás…

Rengeteg munka is van. Néha úgy érzed itt is, hogy pont a lényegre nem marad erő, és idő. Nem te döntöd el, mikor mégy szabira. Alkalmazkodnod kell a csapathoz, és a szervezet, meg a főnök fixaideáihoz. Viszont ebben a csapatban olyanok is eredményeket érnek el, akik egyedül elveszettnek érezték magukat.

Misszionárius óriások

Vannak azonban a misszió történetében másféle munkások is. Olyanok, akik egyedül érkeztek távoli országokba, vagy lehetetlen helyzetekbe. Egy szál Bibliával megálltak egy ismeretlen helyen, és munkához látva hatalmas eredményeket értek el. Az Internet korában nem is értjük azt, hogy mit jelentett, amikor egy megírt jelentés hónapokat hajókázott, mire eljutott a missziói társaság irodájába. A misszió hősei ilyen körülmények között állták meg a helyüket. Nem volt csapat, mentor (senki sem járt még ott, ahol ők), visszaigénylés, kitölthető jelentésnyomtatványok, vagy rubrikák.

Voltak és vannak misszionárius „Óriások”, szemben a „missziós melósokkal”, akik magukra maradva azzal, amire felkészülni nem lehet, a semmiből hatalmas missziói munkát teremtettek. Úttörők, látnokok, akik nem ragadtak bele az olvasgatásba, sebeik nyalogatásába, viszont rengeteget kockáztattak, és veszítettek (sokan vesztették el feleségüket, gyermekeiket, ha volt egyáltalán családjuk, és persze fizettek saját egészségükkel is), mire megláthatták munkájuk gyümölcsét.

Először is látnunk kell, hogy a legtöbben nem vagyunk misszionárius óriások. Alapvetően nem megoldás embereket így, egyedül kiküldeni. Szükségünk van minden lehetőségre, ami csak kéznél van, hogy munkánk ellenőrzés alatt, keretek között menjen.

Sajnos azonban vannak helyzetek amikor nem tudjuk elkerülni, hogy magunkra maradjunk, felelősséget vállaljunk a hosszú távú terveinkért. Szükségünk lehet arra, hogy felnőjünk ilyen „Óriásokhoz”. Hiszen a munkánk túl értékes ahhoz, hogy sehová se haladjon, és álom legyen csupán. Ezért kell önmagunkat fejlesztenünk. Ezért fontos kérdés, hogyan tudunk fókuszálni a feladatainkra, és hogyan tudjuk kiszűrni azt, ami nem a mi feladatunk. Hogyan tudjuk elkerülni, hogy túl sokat akarjunk, kifulladjunk, vagy kiégjünk? Mi tette ezeket az embereket óriásokká valójában, és mit tanulhatunk meg ebből, hogy ha nincs más választásunk, mint hogy mi is óriásokká legyünk?

Ennek a blognak ez a legfontosabb kérdése. Keresd velünk a válaszokat te is!