„Én nem járok sehova gyülekezetbe. Azon már túl vagyok”.
„Nincs szükség egyházra, felekezetekre.”
„Jézus nem akart intézményt létrehozni, csak tanított, meg szeretett mindenkit.”
„A lelkészek csak visszaélnek a hatalmukkal…”
Kb. ezeket hallom sokaktól, akik lelkesen be szeretnének kapcsolódni a missziói szolgálatunkba. Szolgálat igen, gyülekezet nem. Találkozunk olyanokkal is, akik megtérésük után több gyülekezetet is megjártak már, és végül azért keresnek minket nagy lelkesedéssel, mert nyíltan vállaljuk magunkról, hogy mi nem vagyunk gyülekezet, nem magunknak toborzunk híveket és nincs formális tagságunk. Minek is az! Csak Jézussal szabadon! Több nem is kell. Népszerű gondolatok ezek, amelyek ráadásul sok igazságot is tartalmaznak, de épp ezért lenne fontos tisztán látni velük kapcsolatban. Mi a zsidómissziós csapatban ugyanis mindannyian járunk gyülekezetbe, és fontosnak is tartjuk ezt.
Hadd következzen most néhány kevéssé jólfésült gondolat az Egyházról!
Izráel és az Egyház
Hadd kezdjem messziről!
Izráel Isten választott népe. Nemzeti alapon, családi örökség gyanánt, vagy a nemzethez való csatlakozással (ez is lehetséges) kapta minden nemzedék az elhívást. Mire? Hogy Istent képviseljék a nemzetek között, és közöttük szülessen meg a Messiás. Sajnos azonban ez a szövetség nem ad garanciát arra, hogy valaki Istennek szentelt életet él, vagy hogy épp ezért biztosan a mennybe jut. Dávid zsoltáraiban és másutt is olvasunk gonoszokról, akik képmutató módon vannak ott a Szentélyben, látszólag mindent megcsinálnak, ami Istennek kedves, de belül romlottak. A becsületesek sokszor szorulnak háttérbe, szégyenkeznek, sírnak, féltik Isten házát, várják a szabadítást.
Különösen a babiloni fogság után lett nyilvánvaló, hogy Isten igazi népe a szabadítást váró láthatatlan kicsiny nyáj. A templomban szolgálatot teljesítő főpapok sokszor nem voltak a helyzet magaslatán. Sok esetben a fontos pozíciókat idegen hatalmak beleszólásával töltötték be. Az intézményrendszer korrumpálódott, ám Isten nem adott másik intézményt. A kegyesek igyekeztek betölteni a Tóra szavait, tehát elismerték a főpap intézményét, tisztelték az embert, aki a tisztséget viseli, de elítélték a viselkedését, a tetteit, a korruptságát, és várták Isten szabadítását.
Ugye el tudjuk így képzelni az agg Simeont és az özvegy Annát a Szentély udvarában, vagy a szegény özvegyasszonyt, aki a két leptont (fillért) dobta a perselybe? A farizeusok persze önmagukat látták Izráel maradékának. Az esszénusok őket is megalkuvónak tartották és kivonultak a pusztába, ahol a végső háborúra készültek, és vállalhatatlan fanatizmusba merültek.
Jézus és az Egyház
Hamarosan megérkezünk. Türelem.
Jézus ilyen láthatatlan kicsiny nyájnak nevezte saját tanítványi körét. Ő is elismerte a főpapok és a Nagytanács tisztségét, intézményét, ahogyan eljárt zsinagógába is és nagyon-nagyon-NAGYON szerette az Atya házát. Csakhogy ott nem úgy működtek a dolgok, ahogyan kellett volna, és ezt a kegyes farizeusok is jól látták. Jézus pedig tanítványainak azt mondta:
„de közöttetek ne így legyen!”
És azt: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
És azt: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a te Atyádnak, hogy nektek adja az Országot!”
De Jézus részt vett az intézmény életében, mert ez az Atya háza volt. Megtisztította, ítéletet hirdetett fölötte, de nagyon szerette. Részt vett a zsinagógai istentiszteletben is. Felolvasott, tanított, persze feszegette a határokat is: néha még szombaton is gyógyított. Egyáltalán nem finomkodott a képmutatással és a megcsontosodott, a Bibliától idegen hagyományokkal kapcsolatban, de szerette Izráel közösségét. Természetes volt számára, hogy szombaton ott a helye.
Hogyan látta magát az első gyülekezet?
Igen, ők ennek a kicsiny nyájnak látták magukat. Izráel igaz maradékának. Megbecsülték az intézményt, az Atya házát, a zsinagógai közösséget is, de elszenvedték azt is, ha kidobták őket onnan. Izráel kicsiny nyájának, az igaz maradéknak egy szoros testvériségben élő csoportja voltak.
Csakhogy: a csoportban voltak görög és héber anyanyelvűek, kiéleződött a feszültség. Ezért aztán a tizenkét apostol (sem több, sem kevesebb, ez volt a szabály) úgy döntött, további vezetőket kell választani, hogy megszervezzék a görög nyelvű gyülekezet szolgálatának menetét, felügyeljék a részleteket és talán Igével is szolgáljanak. A görög nyelvűek választás útján jelölték ki őket. Elég intézményes. Nem?
Mi egy idealisztikus közösséget szeretünk látni, ahol mindenki testvér, mindenki magától „jó fej”, nincs versengés, mindenkit végig hallgatnak, nincsenek vezetők, nincs kényszer. Valójában egy feszültségekkel teli hatalmas társaságról volt szó, amely nagyon sok szervezést igényelt. Izráel láthatatlan maradékából megszületett az intézményes gyülekezet. Egyféle módon lehetett volna ezt elkerülni. Ha Jézus nem támad fel.
De hát hogy is van ez?
Mi az Egyház? Mi a Gyülekezet?
Az egyház a Jézust igazán szeretők láthatatlan közössége. Miért mondjuk, hogy láthatatlan? Mert nem látjuk a határait. Nem tudjuk egészen konkrétan, hogy ki az, aki ide tartozik és ki az, aki nem. Hiszem, hogy a tagjainak lehet üdvbizonyosságuk, de egymás felől csak jó reménységben lehetnek. Nem látunk egymás szívébe, csak azt ismerjük, ami a hitből kívülről látható. Az Egyház azonos lenne a felekezetekkel? Dehogy is! Túlmutat rajtuk.
Azonban ahol emberek újjászületnek és szeretik Jézust, ott megtalálják azokat is, akik szintén szeretik Őt. Egymáshoz kapcsolódnak, egymást bátorítják. Ha a Messiás tagjai, akkor egymás tagjai is lettek, és ezt a köteléket megérzik. Vágynak a közösségre, bátorítják egymást, és ha az egyik botlik, a többi ösztönösen is fölsegíti. Tehát létrejönnek a látható gyülekezetek. A Szentlélek akarja így.
A látható gyülekezetek azonban emberekből állnak. Elkerülhetetlen, hogy néha bekerüljenek névleges, látszatkeresztyének, ahogyan elkerülhetetlen az intézmény kialakulása is. A Biblia is beszél a gyülekezet vezetőiről. Nem csupán a kegyelmi ajándékokról, hanem a választott vezetőkről, akik bizonyos követelményeknek meg kell, hogy feleljenek. Pál apostol nagyon határozottan rendelkezett arról is, hogyan gyűljenek össze, hogyan kell zajlania pl. egy úrvacsorának, milyen szabályok alapján kell egyházfegyelmet gyakorolni, vagy kik azok, akikről gondoskodjon egy gyülekezet és kik azok, akik ezt nem várhatják el. Szerintem egy átlagos mai református vagy evangélikus gyülekezet ennél lazábban és kevesebb kötöttséggel működik.
Az Egyház tehát láthatatlan, de folyamatosan megnyilvánul a látható gyülekezetek által. Ezeknek a létrejötte egy szellemi valóságból fakad.
Honnan lesznek felekezetek?
Azután a gyülekezetek, hogy egymást segítsék, támogassák, hogy egymásról gondoskodjanak, szintén kapcsolatot fognak keresni. Ez is ugyanabból a szellemi valóságból következik. Így jönnek létre pásztorkörök, felekezetek, egyházmegyék… ahogy tetszik. Nem lehet megkerülni. A sehová sem tartozó, senkinek számot adni nem akaró gyülekezeteket nagyon gyakran a sértődés és a büszkeség hozza létre. Sérültek, megbántódtak, talán okkal, talán ok nélkül, és most ez a fájdalom vezeti őket, hogy létrehozzanak valamit, ahol senkinek nem kell többé fájdalmat megélnie, mert „igazi” közösség, „szabad”, „lelki” vagy még inkább „szellemi” társaság. Nincsenek vezetők – mondja a vezető – sem pedig szabályok… Aztán hamarosan innen is megérkeznek az első menekültek, okkal vagy ok nélkül.
Egy hagyományos protestáns vagy akár katolikus közösségben felekezetbe betagolt, szabályok mentén szolgáló lelkipásztor fölött van egy kontroll, ami sokszor nehézkessé teszi az ébredés szolgálatát, mégis határt szab bizonyos hajmeresztő félrecsúszásoknak. Vannak dolgok, amelyek egy ilyen felekezeti gyülekezetben nem tudnak megtörténni következmények nélkül. Anélkül, hogy azt akarnám mondani: ez a helyesebb, be kell látnunk, hogy a hagyományos felekezetekben bizonyos dolgokat könnyebb elkerülni, bizonyos dolgok adottak. Felekezet nélküli, vezetés nélküli, kötöttségek nélküli csoportban sokkal nagyobb belső fegyelemre van szüksége a vezetőknek. Könnyebben szabadulnak el hamis tanítások, vagy jutnak szóhoz önző érdekek.
A felekezet azonos az egyházzal? Nem. Az Egyház sosem fog elbukni, a felekezetek néha igen. Isten néha elképzelhetetlenül nagy megújulást ajándékoz nagy és történelmi múltú felekezeteknek, néha a fegyelmezett szolgálat csodás példáját adja sehová sem tartozó kicsi gyülekezeteken keresztül.
A dolog lényege: Isten egymással „bosszant” minket. A célja pedig, hogy Őt keressük mindenek felett, mindenütt.
Ezeket a jelenségeket csak úgy magyarázhatjuk, ha komolyan vesszük, hogy az Egyház láthatatlan. Nem lehet megmondani sem azt, hogy hol van, sem azt, hogy hol nincs.
Most akkor kell járni?
A gyakorlati következménye pedig ez: ha a Messiásnak adtuk az életünket és az Ő tagjai lettünk, akkor nem ússzuk meg, ő el fog vezetni minket gyülekezetbe. Az a gyülekezet pedig nem lesz tökéletes és nem lesz kötöttségektől mentes, mégis ott lesz benne az Egyház.
Keress magadnak gyülekezetet! Szabad keresni jó gyülekezetet, jó igehirdetőkkel, jó vezetőkkel, jó társasággal, szimpatikusabb hitvallással, kevesebb kötöttséggel vagy épp nagyobb rendezettséggel. Szabad odébb menni egy kerülettel vagy egy faluval. De legyen gyülekezeted! Nem lesz tökéletes. Tarts ki mellette, bátorítsd, fogadd el, tartsd össze, tegyél hozzá! Ne kóricálj el sértődötten minden apróság miatt, hanem adj hálát a testvérekért!
Nem szabad akkor gyülekezetet váltani, ha már benne vagy egyben? De igen. Érezheted úgy, hogy a gyülekezeted mérgező a számodra, a vezetők manipulálnak, szociálisan vagy akár még durvább módon bántalmaznak. Szétszakadnak családok, vagy nyilvánvaló tévtanítást hallasz… A gyülekezet nem azonos az Egyházzal, tehát el is bukhat. Lehet az a megoldás, hogy akár felekezeten belül is odébb mozdulsz.
Ám ha néhány havonta mozdulsz odébb és lassan elfogynak a gyülekezetek a környéken, akkor nagyon valószínű, hogy lassítanod kell. Kezdj el járni ismét oda, ahol a legkevésbé érezted rosszul magad, kérj bocsánatot, legyél újra közösségben!
