Gubanc
A szolgálatban gyakran beleütközhetünk abba a problémába, hogy az agyunk, az ötleteink cserben hagynak minket. Lehet, hogy egy cikket kellene írnunk, vagy a honlapunkat tartalommal megtölteni, vagy prédikációra készülni (teljesen szabadon! Amit a Lélek ad neked! De tényleg, semmilyen megkötés nincs… csak 66 könyv 1200 oldalon), és alapigét választani. Ilyenkor nem működik a „sokat dolgozni” formula. Lehet, hogy a téma kiválasztásával, vagy az alapige megtalálásával töltjük el a rendelkezésre álló délutánt. Mi van, ha olyan sűrű a programunk, hogy a cikk megírására tényleg csak két óránk van elkülönítve?
Sokszor megtapasztaltam már, talán ti is, hogy az agyunk működésének több fázisa/állapota van. Amikor gondolataink egy irányba döngetnek, mint egy buldózer, vagy amikor csaponganak, mint egy madárraj, amikor megnyugszanak, az élményre figyelnek, magukba szívják a környezet ingereit, vagy épp kikapcsolnak („semmi-doboz”, ahogy Mark Gungor fogalmazott 🙂 ).
Az önfejlesztő, üzleti-pénzügyi irodalomban épp ezért gyakran tapasztaljuk, hogy a szerzők vagy előadók feszegetik az ezoterikus határt, amitől viszont mi, keresztyének szeretnénk távol tartani magunkat. Meditációs technikákat javasolnak sokszor olyan szakemberek is, akik máskülönben igen racionálisan közelítik meg a siker kérdését és a „spiritualitást” inkább messzire elkerülik.
Most olyasmit szeretnék megosztani, ami számomra a meditációs technikák egyik alternatívájaként működik, és átsegít a fentebb vázolt megakadásokon. Ez pedig a séta.
A séta segít
Sokszor tapasztaltam korábban ad-hoc kísérletezéseimben, hogy a séta segít kitisztítani, felfrissíteni a gondolataimat. Pl. mikor alapigét keresek, amikor elakadok a prédikáció vázlatával, vagy nem találom a megfelelő illusztrációt, tanácstalan vagyok egy helyzetben, vagy épp megbántott és kétségbeesett. Ilyenkor egy séta alatt a gondolataim egészen új utakat találnak. Sokszor irracionális módon is működött ez. Pl. mikor este tízkor még nem tudtam, hogy másnap pontosan miről is fogok beszélni, el kellett indulnom sétálni. (Egy rendőrjárőr meg is állt, hogy igazoltassa a gyanús alakot, aki ilyen képtelen időben egy lakóövezet házai között ólálkodik. Még szerencse, hogy nálam voltak az irataim.) Semmi értelme sem lett volna ott görcsölnöm a fehér papír felett.
De hát mi történhet tulajdonképpen egy séta alatt? Nos, nem vagyok szakember. Olvastam ezt-azt, ezért megpróbálom összerakni a saját tapasztalataimmal. Ha tetszik, próbáld ki, és ha működik, használd!
Nos, a séta során kiszakadok az állandó környezetből, a saját íróasztalom, számítógépem és feladatsorom világából, és átkerülök egy egészen más ingereket nyújtó helyszínre. Valószínűleg az élénkebb vérkeringés és a friss levegő is hozzájárul az eredményhez, de azt gondolom, hogy a látvány, az ingerek gyökeresen más irányt adnak a gondolatoknak.
Praktikusan
…ez úgy néz ki, hogy elhatároztam, minden nap egy fél órát sétálok a reggeli rituálém keretében. A feleségem persze azonnal kapcsolt, hogy valami kevésbé hasznosnak tűnő dolgot akarok csinálni, és rögtön ki is egészítette azzal, hogy ha már úgyis megyek, vigyem a kutyát is. Először dühös lettem miatta, hogy miért kell elrontani az elhatározásomat azzal, hogy más célt és idegen szempontokat rendelünk hozzá, ám később Pami kutya is része lett a teljes tapasztalatnak, amit a séta jelent számomra.
Lássuk csak, miből is áll egy ilyen séta folyamata általában:
Figyelni a környezetre
A séták során a közeli erdőbe indulok, és érintek egy gabonamezőt is, ahonnan csodás kilátás nyílik a környékre. A séta során lassan elengedem azt, ami az íróasztalnál annyira egy irányba rángatta a gondolataimat. Tudatosan megpróbálok az élményre figyelni. Milyen hangok, milyen illatok, színek, egyéb ingerek érnek? Megpróbálok minél több ilyet elkülöníteni. A gondolataim a jövőből a jelenbe érkeznek. Sokszor az okozza a gubancot az íróasztalnál, hogy a jövő annyira be van táblázva, hogy a jelenben képtelen vagyok tisztán gondolkodni és megtenni azt, ami épp most megtehető. A séta során a jelenbe kerülök, a MOST válik fontossá.
Hálát adni
A séta során csodás dolgokat látok, amelyek mellett a mindennapokban elrohanok.Sokat fényképezek is, amint látjátok, bár határozottan azt kell mondanom, hogy érdemes a fényképezőt keveset használni, csak egy-egy pillanatot elraktározni vele, a többit inkább megélni. Nem különösebben rózsadomb, ahol lakom, mégis csodaszép dolgok vesznek körül. Van egészségem, lehetőségem, hogy élvezzem is őket. Ha az íróasztal mellett elégedetlen lettem volna, itt biztosan eltölt az öröm. Ezért a sétáért érdemes volt megszületni.
Vadászni
Pami kutya eddig egy aránylag nagy udvaron élte az életét, de nagyon ritkán jutottunk el vele sétálni. Számára ez a falka- és vadászélmény. Előrerohan, szimatol, fülel, majd visszanéz rám, hogy jövök-e. Mit csinálunk ma együtt? Mi ketten most falka vagyunk, akik együtt gyűjtik az élményeket. Pamit figyelve sok jó ötletem és gondolatom támadt. Nem mellesleg az együtt töltött idő nagyon hiányzott is a kutya-gazdi kapcsolatból. Néha bosszúság is persze, mert ahelyett, hogy a gondolataim szárnyalnának, helyzeteket kell megoldanom. („Pami, most mondd meg őszintén! Mondtam én neked olyat, hogy „ölj”?!”) Összességében: jól megvagyunk. Megéri együtt sétálni. (Köszi, Bogi! Jó ötlet volt. 🙂 )
Az ösvény
Az utam az erdőn át vezet, egy keskeny, kitaposott ösvényen a fák lombjának árnyékában az aljnövényzet nem tud besűrűsödni. Esős időben messziről is meglátok egy egy gombát, és mégis úgy érzem, elrejtőztem a világ elől. Az ösvény különleges dolog. Mi különbözteti meg az erdő többi részétől? Néha inkább csak érzem, hiszen a különbség alig látható a kitaposott és a járatlan rész között.
Merre vezet életem útja? Sok dologban előny az, ha követem azokat, akik előttem ott jártak. Az ösvény hív, vezet, csalogat, ahogy Bilbó, a Gyűrűk Ura egyik hőse mondaná: „elvisz, ki tudja, hová.” Néha azonban le kell térnünk róla. Ha mindig azon az úton megyünk, ahol előttünk mindenki, ugyanoda fogunk eljutni, ahová előttünk mindenki. A mindennapokban, a munkában hajlamosak vagyunk inkább követni az előttünk haladókat. Egy sétán meg tudjuk látni miért jó és miért korlátoz az ösvény.
A kilátás
Az utam a gabonatáblához, egy viszonylag magas pontra vezet. Innen belátom a városomat és néhány környező falut. Még a Dunakanyar, a Pilis és a Börzsöny is látszik. Nem vagyok igazán magasan. Talán épp csak fölötte a 200m-nek. Mégis egy pillanatra felülről látom a helyeket, amelyekben a hétköznapokban élek.
Erre való a séta is: fölé emelkedni a mindennapok konfliktusainak, a programok sorának, az előre betáblázott életemnek, és egy kicsit úgy látom, hogy biztosabban tudom, mi merre hány méter. Már jönnek is az ötletek, hogy mi az, ami csupán feltart, mi az, amire nincs időm, pedig óriási haszna lehetne, egyáltalán hol vagyok, hol élek, merre tartok, mi fontos és mi nem.
Egy irányba
Itt egy újabb kis gyalogút következik, ahol már az aljnövényzet is sűrű. Szinte egy alagút az, ami előttem van és körbevesz. Pami gyakran beveti magát a sűrűbe. Néha egészen meglepő irányból vág elém a séta során. Az út egyetlen irányt enged számomra. Az alagút végén ott a cél, a fényes kilátás. Jó visszanézni, mi van mögöttem, és előre nézni, merre kell eljutnom. Itt már általában újra elindulnak egy irányba a gondolataim. Mi az, amit most tennem kell? Mi legyen a cikk, mi legyen az alapige, min kell változtatnom, mi a következő lépés, ami a célomhoz vezet? Mint a megélezett fűrész, ami meglepően gyorsan vágja el a kilátástalanul vastag rönköket is, úgy kezdenek munkába a gondolataim. Mire hazaérek, van 2-3 gondolatom, amit érdemes följegyezni, mielőtt a munkámhoz látnék.
Menjünk haza!
Ez a vezényszó. Lassan visszatérünk ugyanoda, ahonnan elindultunk. Örök dilemma, hogy hol hagyjuk abba a sétát. Hol tegyem az állatot ismét pórázra? Hívom, és süketet játszik. Szaladgál, én pedig nem akarom, hogy konfliktusba kerüljön, vagy elrohanjon. Végül mindig sikerül odahívnom és megkötnöm, és ekkor adom ki a jelszót: Menjünk haza! Nem tarthat akármeddig a séta, hiszen célja van. Így a gondolataim is szépen visszarendeződnek az íróasztalomhoz. Semmi nagy dolog nem történt, csupán annyi, hogy már tudom, mit kell tennem, mit kell megírnom, mit kell előrevennem.
Mennyi időt rabol el a séta?
Nagy kísértés, hogy a séta elmaradjon, mikor sok dolgom van, nagyon aggaszt valami, vagy nagyon benne vagyok valamiben. Ezért nem jó, ha reggel még séta előtt megnézem az E-mail-eket, Facebook-ot, vagy beleolvasok a hírekbe. Legfeljebb az időjárást érdemes meglesni.
Érezhetjük úgy, hogy a séta elvenné az időt, ami így is reménytelenül kevés. Ám ez nem igaz. Ha mindig ugyanazt a sétát teszem meg, kiszámíthatóan 30 perc. Reggeli indulás előtt is beférhet. Van aki ilyenkor a Facebook-on nézelődik, vagy híreket olvas. Azokkal is eltelik ennyi idő, ám azok megnyugtatóan az íróasztalnál történnek, ezért az az illúziónk, hogy nem használjuk az időnket olyasmire, ami nem illik a napunkba.
Valójában azonban a sétával, a letisztult gondolatokkal, a friss ötletekkel időt nyerünk, és nem veszítünk. Ha hagyjuk, hogy az események elsodorjanak, és ezért reggel elmaradnak a séták, valójában önmagunkat 3-4 órától is megfoszthatjuk, hiszen a séta nélkül lehetséges, hogy rossz irányba indulunk feladatainkkal, vagy sokkal lassabban haladunk a koncentráció hiánya miatt.
Nem mindenkinek működhet persze a séta.
Erre születtek a meditációs technikák, és biztos vagyok benne, hogy vannak köztük olyanok, amelyeknek nem kell, hogy spirituális töltete legyen. Nem aggódnék addig, amíg csupán egyfajta elcsendesedés, befelé figyelés, tudatos légzés a cél. Én például minden nap igyekszem egy bizonyos időszakban olyan állapotba hozni az agyhullámaimat, hogy teljes passzivitásban spontán képek jöjjenek föl, és a tudattalanom vegye át az irányítást. Ezt hívjuk alvásnak. 🙂 Ám azt is sokszor tapasztaltuk már, hogy a meditációs technikák csupán kaput igyekeznek nyitni a továbblépésre. Ugyanaz az oktató vagy „pszichomókus”, aki egy aránylag ártalmatlan és hasznos kis technikát tanított, elő fog hozakodni a folytatással, a továbblépéssel, és igyekszik belerángatni az idegen spiritualitás világába.
Nem hiszem, hogy hívő embereknek feltétlenül erre lenne szükségük. Aki meg tudja tenni, hogy az első lépések után megáll és világos határt húz, tegye meg. Nekem azonban remek alternatíva a séta, másoknak talán a zenehallgatás, horgászás, sport… Örülnék is, ha hozzászólásban kaphatnánk további ötleteket, hogyan tisztulhatnak ki a gondolataink, hogy azután a szolgálatban a leghatékonyabban haladhassunk célunk felé.
