Megfigyeltük már, milyen emberfeletti küzdelem életünkben jó szokások kialakítása, meghonosítása csakúgy, mint elhagyni egy rosszat? Észrevettük már, milyen egyszerűen ragadnak ránk buta szokások, igénytelenségek, és maradnak el hasznos mindennapos rutinok lustaságból? Ha pedig épp Istenért, Isten Országa számára szeretnénk eredményesek lenni, a helyes szokások kialakítása, a tudatosság kulcsfontosságú a számunkra. Hatalmas téma, de egy érdekes példát hadd hozzak föl vele kapcsolatban:
Ómerszámlálás – egy hasznos szokás
Mikor ezeket a sorokat írom, épp húsvét és pünkösd között járunk félúton.
Van egy érdekes hagyomány, ami két zsidó ünnepet, a Peszachot, és a Savuotot azaz a zsidó húsvétot és pünkösdöt egymáshoz köti. Elsőre szőrszálhasogató törvényeskedésnek tűnik, de nézzük csak meg közelebbről:
A hagyomány neve: ómerszámlálás. A Biblia szerint pünkösd napját úgy kell meghatároznunk, hogy a peszach másnapjától kezdve számolnunk kell MAGUNKNAK hét hetet, azaz 49 napot, és azután megünnepelni az ötvenediket.
A zsidóság a MAGADNAK szót annyira komolyan vette, hogy bevezetett egy előírást. Ebben az időszakban minden zsidó ember számára kötelező naponta elmondani egy rövid hálaadó imádságot, majd számolni egyet, azaz hangosan kimondani, hogy hanyadik nap, illetve hanyadik hét hanyadik napja van. Nem nagy dolog, mégis olyan könnyű elrontani. Nem lehet előre letudni és elfelejteni. Nem lehet a végén sem bepótolni. Egy apróságról van szó, amit az ember egy perc alatt meg tud tenni, mégis nagyfokú odafigyelést igényel. Nem lehet rutinból, ösztönösen csinálni, hiszen nincs mindig, csak most van. Tudatosan kell csinálni, átgondolva, hogy hol is tartunk most.
Miért fárasztó a szokások kialakítása?
Pontosan erre a tudatosságra van szükségünk az élet sok más területén. Le akarunk szokni valamiről, vagy rá akarunk szokni valamire? Napról napra meg kell tennünk egy-egy apróságot, és nem szabad elfelejtenünk? Terveinket úgy kell végrehajtanunk, hogy azok türelmet és kitartást igényelnek? Ilyenkor valójában hatalmas erőt fejtünk ki mentálisan. A tudatosság sokba kerül. Ha kifáradunk, akkor a beidegződött szokásaink elsodornak minket, és talán minden addigi erőfeszítésünk megy a levesbe. Márpedig ez a tudatosság fejleszthető olyan apró feladatokkal, amelyeket minden nap meg kell tennünk, amelyre oda kell figyelnünk, de nem kerülnek sok időbe.
Kialakítani a napi csendességet, tudatosan figyelni, hogy imáidat ne árasszák el ugyanazok a frázisok napról napra, naponta ellenőrizni, naponta megetetni, naponta kirakni, bevenni, naponta sétálni, naponta tovább bírni… Vigyázat! Az ómerszámlálás csupán egyetlen apróság a mindennapok megszokott menetében! Ha egyszerre több vagy nagyobb változást akarunk bevezetni, valószínűleg csak kifáradunk és csak egy csalódással leszünk gazdagabbak
Kudarcok és talpra állás
Még egy érdekesség: Ha elfelejtettél számolni, másnap reggel még pótolható, de áldás mondása nélkül. Aki viszont egy egész napot kifelejtett, bár tovább számolhat, de ebben az évben már nem mondhatja el hozzá azt a kis imádságot…
Vedd észre, ha nem megy! Pótold, ha tudod! Ha nem tudod már pótolni, annak is van következménye, de attól még van tovább, van folytatás. Nem következik a bukásból, hogy akkor már az egésznek nincs értelme. Számolj csak tovább! Jövőre ügyesebb leszel. A szokások kialakítása szempontjából ez is kulcsfontosságú. Tudunk-e így tekinteni a bukásainkra, kudarcainkra, vétkeinkre? Tudni, hogy semmi nincs következmény nélkül, ám mindezek ellenére lehet és kell is folytatni…
Lássunk egy példát ezekre!
Holnaptól napi csendességet fogok tartani!!! (Ld cikkeinket az imádságról és a bibliaolvasásról) Egy ilyen kijelentésre elkezdenek záporozni a tervek, dolgozik a rossz lelkiismeret, hogy mennyit is kellene nekem ezzel foglalkozni, pl. tizedet adni az időmből Istennek…? Nyilvánvaló, hogy az életünket igencsak felborítaná egy két és fél órás reggeli csendesség. Másrészt támad a vádlás is: ha nem olvasod el évente kétszer a Bibliádat, és nincs benned vágy Istennel időt tölteni bőségesen, akkor az egésznek semmi értelme sincs! Ezeket kell elhessegetnünk azonnal.
Most tervezzünk meg valamit, ami első lépésként hasznos lenne. Pl. korábban kelni 15 perccel, meginni egy pohár vizet, azonnal elolvasni az aznapi igeszakaszt, és röviden hálát adni, imádkozni a napunkért.
Nem nagy dolog. Még kicsit szánalmasnak is tűnik. Az „Ellenség” azonban már tudja, mennyire veszélyes ez az apróság a számára. Semmi sem fog annyira fájni neki, mint életünknek ez a 15 perce. Mi pedig ebben legyünk tudatosak, és kitartóak! Tudjuk azt is, hogy ez később lehet több is, most azonban még ne engedjünk a sürgetésnek!
Folytassuk ezt 1-2 hónapig, mielőtt elgondolkodnánk azon, mi az az újabb 1-2 apróság, amiben közelebb leszünk ahhoz a „misszionárius óriáshoz”, akivé felnőni szeretnénk. Ha pedig elbuktunk, és kimaradtak a csendességeink, tudatosítsuk, és ne engedjünk a belső hangnak, amely azt mondja, hogy „na, ez is eddig tartott”! Szépen vegyük föl a fonalat! Ha tudunk behozni pl. a bibliaolvasásból, tegyük meg, de ha már nagyon lemaradtunk a vezérfonalunkhoz képest, csak kapcsolódjunk be ismét! Ha segít, jelölhetjük egy naplóban, hogy mikor sikerült, és mikor nem. Vagy kiírhatunk egy-egy mondatot az Igéből, ami sokat jelentett a számunkra. Így vissza tudunk tekinteni, hogy ment a dolog. Ne féljünk megbocsátani magunknak, és újat kezdeni, fölvenni a fonalat!
Válasszunk ki valamit!
A hasznos szokások nem csupán hozzáadnak az eredményességünkhöz, hanem meg is erősítik a tudatosságunkat, könnyebbé teszik a kitartást, amikor eljön a próbák ideje.
Mi az a fontos apróság, amit be tudsz vezetni akár mától vagy holnaptól, és tudatosabbá teszi az életedet? Imádság? Könyvolvasás? Helyes táplálkozás, vagy mozgás? Letennél valamit, vagy bevezetnél valami újat?
Kezdd el még ma!
