célkitűzés


Kihívás keresztyén (nem csak) férfiaknak – minek egy hívőnek egészségesen élni?

A test gyakorlásának kevés haszna van… …írja az apostol. (1Tim 4:8) Tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy az edzés nem fontos egy misszionárius felkészülésében, vagy mindennapi gyakorlatában. Az őszinte igazság pedig úgy hangzik, hogy bár mindig is szerettem volna én magam sportosabb lenni, pont a fenti ige és az engem körülvevő evangéliumi szubkultúra behatárolta az elszántságomat. Ahogy fellelkesültem az edzés, fogyókúra iránt, úgy zuhant meg a lelki […]


Újévi tüzijáték Sydneyben

Újévi fogadalom – miért megy a levesbe? 1. rész

Találtam egy naplót a buszmegállóban. Akinek ismerősek az alábbi sorok, kérem, keressen meg: —Január 1.— Új év, új élet! Szeretnék néhány apró dolgon változtatni a mindennapjaimban, hogy Istent még eredményesebben szolgálhassam. Először is mától naplót fogok vezetni, amelyben a fejlődésemet nyomon tudom követni. Másodszor szeretnék kicsit formába lendülni, egészségesebben táplálkozni, leadni 5-6 kilót, és lefutni egy maratont, mondjuk ősszel. Harmadszor szeretnék naponta egy órát imádkozni, és évente […]


Csak ügyesen!

Ezen a héten egy nagyon hasznos kis mozaikszót mutatok meg, ami mind a napi feladatainkhoz, mind a hosszabb távú éves céljainkhoz, vagy életcéljainkhoz nagy segítséget fog jelenteni. Emlékszünk még talán a villanykörte esetére. Miért is torlódott napokon keresztül a körte kicserélésének bonyolult feladata? Mert nem volt egy lépésben elérhető, s mivel nem bontottuk le apróbb lépésekre, hozzákezdeni sem tudtunk, vagy csak óriási időkieséssel. Vagy ha pl. felírjuk […]

smart